Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C
2026. április 30. Katalin, Kitti
Veszprém
7°C

Árpád Fejedelem-díj Veszprémnek

2009. szeptember 28. 11:09
A Magyar Művészetért Kuratóriumának elnöke pénteken adta át Debreczenyi János polgármesternek a városnak járó elismerést.

Idén a kuratórium és Herend által 2007-ben alapított díjat többek között Arad és Debrecen mellett Veszprém kapta. A városháza Kossuth termében tartott ünnepélyes átadáson Horváth György, a polgármesteri hivatal szóvivője Petőfi Sándor A magyarok istene című versével nyitotta meg az ünnepséget, majd Gubcsi Lajos, a kuratórium elnöke köszöntötte a vendégeket.

- A díjjal apáinkra emlékezünk, és emléket állítunk a honfoglalás történelmi súlyának, és így fejedelmének, Árpádnak - mondta az elnök majd átadta Debreczenyi Jánosnak, a megyeszékhely polgármesterének a lovas szobrot, amely népünk örökké érvényes szimbólumát képviseli.

Debreczenyi János örömét fejezte ki, hogy a város polgármestere lehet.
- Büszke vagyok a városra és azokra, akiknek munkája benne van a díjban - véleményezte.

Az ünnepséget Kováts Péter, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője és Füzesséri Zoltán zongoraművész közös előadása zárta.

Szausev Xénia
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. tegnap 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. tegnap 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. tegnap 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.