Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
20°C
2024. május 11. Ferenc
Veszprém
20°C

Csúcsrangadó előtt a VKSE

2016. március 17. 19:19
Vasárnap (11 óra) rendezik a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság rangadóját, melyen a listavezető Budakalász látogat a második helyen álló Veszprémi KSE otthonába.

Imponáló formát mutat az NB I/B Nyugati csoportjában az újonc Veszprémi KSE, amely tavasszal mind a hat mérkőzését megnyerte, így holtversenyben már a tabella második helyén áll. Zsigmond György legénysége 2015. október 25. óta veretlen, akkor éppen a soron következő rivális, a listavezető Budakalász tudott győzni a foghíjas kerettel kiálló VKSE ellen (28:22).

Veszprémi győzelem esetén egy pontra csökkenhetne a két csapat közötti differencia, a végső helyezések szempontjából tehát kulcsfontosságú mérkőzés következik.

A VKSE remek tavaszi szériájáról, s a vasárnapi rangadóról a csapat rutinos szélsőjét, az egykori világválogatott Pásztor Istvánt, valamint a fiatal, veszprémi nevelésű tehetséget, Márton Balázst kérdeztük.

– Zsigmond György barátom megtalálta a megfelelő egyensúlyt a keretben, mellyel a fiatalabb és rutinosabb játékosok is terhelhetőek. Emellett olyan légkört, összhangot alakított ki a csapaton belül, amely áthidalja a sok esetben több évtizedes korkülönbséget a játékosok között ­­– fogalmazta meg az együttes felfelé ívelő teljesítményének titkát a 45. életévében járó Pásztor, aki szerint a Veszprém és a Budakalász játékereje is kiemelkedik az NB I/B mezőnyéből.

Pásztor István: Korai még számolgatni!Pásztor István: Korai még számolgatni!

­– Nekünk, ­ahogyan eddig is, önmagukra és a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Feszes védekezéssel, s az abból indított lendületes támadójátékkal felvehetjük a versenyt az erős átlövő sorral rendelkező listavezető ellen ­­– fogalmazta meg várakozásait a vasárnapi találkozóval kapcsolatban a korábbi 215-szörös válogatott veszprémi ikon.

Márton Balázs is optimistán tekint a mérkőzés elé, győzelmet vár a rangadón. A fiatal átlövő szerint döntő jelentőségű lehet az ellenfél átlövő játékának megfékezése, valamint az, hogy hatvan percen keresztül koncentrált kézilabdát mutassanak.

A vehirsport.hu kérdésére mindkét sportember eljátszott az esetleges feljutás kiharcolásának gondolatával.

– Mindent szeretnénk elkövetni, hogy minél előrébb végezzünk a bajnokságban. Azonban úgy vélem, jelenleg még felesleges számolgatni a végső sorrendet illetően. A gárda gerincét olyan rutinos játékosok alkotják, akik egész pályafutásuk alatt mindent megtettek a lehető legjobb eredmény elérésért, s ebben a fiatalok is partnerek. A küzdeni akarással nem lehet gond, meglátjuk, mire elég ez a szezon végén – húzta alá Pásztor.

Márton Balázs győzelmet vár a rangadónMárton Balázs győzelmet vár a rangadón

– Természetesen arról álmodozunk, hogy a bajnokság végén a mi nyakunkba akasszák az aranyat, de nem szabad ennyire előreszaladni. Ehhez még rengeteget kell tennünk, minden mérkőzést szeretnénk megnyerni ­– fogalmazott Márton.

A vasárnapi találkozónak a Március 15. utcai csarnok ad otthont, a belépés ezúttal is díjtalan lesz.

Zatkalik Dániel
vehirsport.hu
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 24 21 0 3 872 693 179 42
3. MOL Tatabánya KC 24 15 2 7 746 695 51 32
4. FTC-Green Collect 24 13 4 7 765 723 42 30
5. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 24 11 3 10 713 733 -20 25
6. Csurgói KK 23 11 2 10 650 665 -15 24
7. CYEB-Budakalász 24 11 2 11 686 709 -23 24
8. Dabas KC 24 11 1 12 662 696 -34 23
9. Balatonfüredi KSE 24 10 1 13 633 668 -35 21
10. Carbonex-Komló 24 8 0 16 636 695 -59 16
11. HSA NEKA 24 7 2 15 645 705 -60 16
12. PLER-Budapest 23 6 2 15 618 707 -89 14
13. QHB Eger 23 6 1 16 587 715 -128 13
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 23 2 0 21 623 757 -134 4
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 10:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
tegnap 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek
Férfi kézilabda NB I: edzőváltás Csurgón férfi kézilabda NB I Férfi kézilabda NB I: edzőváltás Csurgón Baranyai Norbert a szezon végén távozik a Csurgói KK élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról. ma 13:49 A szünetben még vezetett, de kikapott Egerben a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém A szünetben még vezetett, de kikapott Egerben a Fejér-B.Á.L. Veszprém A bennmaradásért küzdő vendéglátó Eger nagy csatában legyőzte a már biztosan kieső Fejér-B.Á.L. Veszprém együttesét az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki találkozóján. tegnap 21:29 Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: hétgólos magyar előny Litvánia ellen Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott 33-26-ra győzött Litvániában a jövő évi világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. 2024. május 9. 19:41 Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Telekom Veszprém Dr. Csík Zoltán: Nem szólok bele sportszakmai dolgokba! Dr. Csík Zoltán vezérigazgató a Vehírnek csütörtökön adott exkluzív videóinterjújában elmondta, az idény végéig biztosan az Ilics, Gulyás páros irányítja a Telekom Veszprém együttesét. Elmondta, hogy Sevinger Zsolt tizenöt év után távozott a klubot működtető gazdasági társaság cégvezetői posztjáról. Ugyancsak elhangzott, hogy a sportegyesülethez került a Veszprém Aréna vagyonkezelési joga. 2024. május 9. 17:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.