Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Könnyedén nyert az Ortega-csapat

2015. február 4. 19:49
A veszprémi kézilabdacsapat nagyarányú győzelmet aratott a szerb Radnicki ellen a SEHA-liga szerdai mérkőzésén. Lékai: ez még nem a csúcsforma.

Bő másfél hónap szünet után lépett pályára ismét az MKB-MVM Veszprém, amely szerda este a szerb bajnoki ezüstérmest fogadta a SEHA-ligában. Ahogyan Carlos Ortega a keddi sajtótájékoztatón már előrevetítette, a katari világbajnokság végjátékában szerephez jutó spanyol Chema Rodriguez és Cristian Ugalde, valamint a horvát Mirko Alilovic kimaradt a bakonyi keretből. Helyükön két fiatal, a kapus Rózsavölgyi Gergő és a balszélső Fekete Dávid kapott helyet, s hosszú sérülését követően Iman Jamali is visszatért.  

A hosszúra nyúlt meccsmentes időszak szemlátomást Sulicnak használt leginkább, a horvát beállós nyolc perc alatt öt akciógólig jutott. Mellette Lékai is duplázott, a 9. percben már 7:2-re vezetett a magyar bajnok. A kragujeváci alakulat nem tudta tartani az iramot vendéglátójával, a játékrész harmadánál, hatgólos különbségnél időt is kért a szerbek mestere (9:3). Iváncsik Gergő zsinórban háromszor is betalált, a Radnicki nagyon csekély ellenállást tanúsított. A félidő derekánál valamennyi mezőnyjátékosát cserélte le Carlos Ortega, egyszerre érkezett Nilsson, Jamali, Schuch, Nilsson, Fekete, Marguc, Ruesga. Utóbbi révén tízre nőtt a hazai fór (14:4).

Mikler kapuját büntetőből sem tudta bevenni a vendég alakulat, amely védekezésben is meglehetősen gyengén muzsikált. Marguc négy találatának köszönhetően a 22. minutumban már tizennégy volt közte (19:5). A folytatásban Jamali érdemelt tapsot a publikumtól, hiszen háromszor is mattolta Petrovic kapust (26. perc: 22:8). Az MKB-MVM nem volt egy súlycsoportban ellenfelével, a szünethez érve tizenötre nőtt a differencia (24:9).

A második játékrész első harmada kiegyenlítettebb játékot hozott: noha Mikler hetest és ziccert és védett, a rivális átmenetileg tartani tudta a lépést vendéglátójával (40. perc: 29:14). A közönség nagy örömére Fekete is betalált. Carlos Ortega időkérése után ismét a korábban látott forgatókönyv alapján zajlott a találkozó: a remekül védekező Veszprém sorozatban lőtte gyorsindítás góljait (47. perc: 33:15).

Az utolsó negyed órában Rózsavölgyi váltotta Miklert a hazai gólvonal előtt.  A hazai védelem valamelyest fellazult, mindkét oldalon záporoztak a találatok. A mieink közül Nilsson járt élen, a svéd beállós nevét minden megmozdulását követően hosszasan skandálta a B-közép. A finishez érve az egyetlen nyitott kérdés az volt, hogy Iváncsikék elérik-e a negyven gólt. Ez pedig végül be is következett (40:24).

SEHA-liga:
MKB-MVM Veszprém–RK Radnicki 40:24 (24:9)
Veszprém Aréna, 3500 néző.  Vezette: Brunovsky, Canda (szlovákok).
Veszprém: MIKLER – Gulyás 2, Nagy L. 2, LÉKAI 6, SULIC 5, Ilic 3 (2), IVÁNCSIK G. 4. Csere: Rózsavölgyi (kapus), Nilsson 3, Jamali 3, Schuch, Zeitz 2, Fekete 1, MARGUC 7, Ruesga 2, Terzic. Vezetőedző: Carlos Ortega.
Radnicki: Petrovic – GUGLETA 4, Davidovic 3, Rajicevic 2, Spasic, PRALICA 6. Csere: Lekic (kapus), Ervacanin 3, Bosic 2, Smigic 2, Prodanovic 2, Milincic. Vezetőedző: Milutin Tasic.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/0.

Így látták a főszereplők

Carlos Ortega: – Nagyon motiváltan kézilabdázott a csapatom, igyekeztünk maximális erőbedobással játszani. Szorosabb mérkőzésre számítottunk, ezért nagyon keményen készültünk, de a találkozó a vártnál könnyebben alakult.

Lékai Máté: – Hosszú szünet után játszottunk újra, már nagyon vártam a mai találkozót, illetve a tavaszi szezont. Örülök, hogy ilyen sokan kijöttek az arénába, igyekeztünk kiszolgálni őket. Úgy vélem azonban, hogy a csúcsformánktól még messze járunk.

Milutin Tasic: – Gratulálok a veszprémieknek a nagyszerű teljesítményükhöz. Köszönöm Ortega mesternek, hogy ennyire motiváltan küldte pályára a tanítványait. A hazaiak megtiszteltek minket azzal, hogy maximális erőbedobással játszottak. Kiderült, hogy nincs egy szinten a két csapat.

Dejan Pralica: – Nagyszerű élmény ebben a csodás csarnokban, ilyen kiválóan képzett játékosok ellen pályára lépni. Igyekeztünk a legjobbunkat nyújtani, de be kell látni, hogy nem vagyunk egy szinten a Veszprémmel. A mai napon csak ennyire futotta tőlünk.

Galéria
MKB-MVM Veszprém – RK Radnicki 40:24
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.