2021. április 13.
//
Ida névnap

Veszprémi szenior úszósikerek

2014. március 19. 20:55
A Veszprémi Úszó Klub (VÚK) szenior csoportja remek eredményeket ért el a hétvégi, Békéscsabán rendezett nemzetközi úszóversenyen.

A csapat tavalyi ősszel kezdte meg a felkészülést a VÚK színeiben Karak csoport néven. Az 1980-as, 1990-es években fantasztikus eredményeket elérő gyerekek mára szülőként, az élet különböző területein tevékenykednek. Olyan volt úszók alkotják a csapat gerincét, mint Kiss Judit, Veszprém kétszeres olimpikonja, vagy Varga Zoltán, aki ifjúsági olimpikonként öregbítette a klub hírnevét. Bartalus Szilárd, Bartha Gábor, Cseresznyés Péter, Papp Gergő, Bolvári Ádám és Vattai András is mindannyian korcsoportos országos bajnokok és csúcstartók voltak az elmúlt harminc évben. Külön említést érdemel Vattai András, aki amellett, hogy jelenleg a VÚK 5-7 éves kezdő csoportjánál besegít az edzések és az oktatás levezetésében, a szeniorok edzésein példát is mutat a gyerekeknek. Érmeit látva a gyerekek büszkén és nagy elánnal vettették magukat vízbe a hétfői edzésen.

A 4x50-es gyorsváltóA 4x50-es gyorsváltó

A március 15-16-án rendezett XVII. Gáspár Ervin emlékversenyen ugyanis a bakonyi küldöttség hét aranyérmet, négy ezüstöt és két bronzérmet szerzett kimagasló időeredményekkel, továbbá megnyerték a gyors- és vegyes úszó váltókat is. Felkészítésüket Balogh János vezető-, valamint Hudi Zsanett másodedző végezte.

A szenior úszósport Magyarországon hiszonöt éve van jelen, hazánk több világbajnokkal és világcsúcstartóval büszkélkedhet a korosztályban. Veszprém eddig nem szerepelt a szenior úszósport térképén, most nagy áttörést értek el e tekintetben. 

vehirsport.hu

További cikkek

Kijelölték a magyar úszócsapatot az Eb-re és a tokiói olimpiára
Kijelölték a magyar úszócsapatot az Eb-re és a tokiói olimpiára
Elfogadta Sós Csaba kapitány javaslatait a Magyar Úszó Szövetség elnöksége: szerdán mind az olimpiai, mind az Európa-bajnoki csapatot jóváhagyta a testület. A Balaton Úszó Klub Veszprém két klasszisa, Rasovszky és Kalmár Ákos is ott van a keretben.
Rasovszky aranyéremmel ünnepelte születésnapját
Rasovszky aranyéremmel ünnepelte születésnapját
Kettős veszprémi siker született 800 méter gyorson az úszók olimpiai kvalifikációs országos bajnokságának szombati zárónapján: Rasovszky Kristóf mögött ugyanis klubtársa, Kalmár Ákos ért másodikként a célba.
Rasovszky újabb bronzérme
Rasovszky újabb bronzérme
A Balaton Úszó Klub Veszprém nyílt vízi klasszisa, Rasovszky Kristóf a szerdai 1500 méteren szerzett bronzérme után csütörtökön a 400 m gyors döntőjében is harmadikként ért célba a budapesti Duna Arénában zajló országos bajnokságon.
Úszó ob: két veszprémi a dobogón 1500 méteren
Úszó ob: két veszprémi a dobogón 1500 méteren
Kalmár Ákos ezüst-, Rasovszky Kristóf bronzérmet szerzett a budapesti Duna Arénában 1500 méteren az úszók országos bajnokságának szerdai versenynapján.
Három érmet szerzett a veszprémi úszótehetség
Három érmet szerzett a veszprémi úszótehetség
A 2012-es korosztályban érdekelt Straszewski Péter három érmet is begyűjtött a Székesfehérváron rendezett korosztályos úszóversenyen.