Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Futsal-bravúr az éllovas ellen

2014. január 30. 13:02
Az 1. Futsal Club Veszprém – Reveland bravúros védéseinek és a Boromisza-fivérek góljainak köszönhetően – döntetlent játszott a listavezető MAFC ellen az NB I-ben.

Az élvonal hétfői fordulójában a tabellát hibátlan mérleggel vezető MAFC BME Docler Akadémia látogatott a Március 15. utcai csarnokba. A vendégek esélyeshez méltóan rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, s a 7. percben Öreglaki góljával a vezetést is megszerezték. A veszprémiek fokozatosan lendültek játékba, s egyre többször el is jutottak a fővárosiak kapuja elé.

A képre kattintva galéria nyílik!

Finta 12. percben eleresztett gyönyörű lövését még védte Laucsek, ám hárommal később már tehetetlennek bizonyult a hatosnál labdát szerző, s azt azonnal a hálóba vágó Boromisza Dániellel szemben. A gól után rögtön összejött az FCV hatodik szabálytalansága, a megítélt büntetőt pedig Sivák értékesítette higgadtan. Főként Revelandnak köszönhetően a pihenőig pedig már nem esett több találat (1–2).

A második játékrész elején is a mieink térfelén zajlott a játék, Revelend újabb bravúrjai mellett a kapufa is kellett az eredmény tartásához. A Madarász-csapat aztán ismét kimászott ellenfele szorításából, s a 30. percben – egy tetszetős szabadrúgás-variáció végén – megint Boromisza Dániel jutatta a hálóba a játékszert. Öt perccel a lefújás előtt már a második tízméteresét végezhette el a MAFC, Sivák kísérletét azonban hatalmas bravúrral hatástalanította a mezőny legjobbja, Reveland.

A végjáték fantasztikus izgalmakat tartogatott. Kettővel a végső sípszó előtt már vészkapussal támadt az éllovas, igaz, helyzetet a mieinknek sikerült kialakítani. A lehetőség azonban kimaradt, s egy gyors kontrát követően Kertész talált be. Ám a fantasztikusan küzdő vendéglátó ekkor sem adta fel, s szintén vészkapussal felállva – Boromosza Gábor révén – negyven másodperccel a vége előtt egyenlíteni tudott (3–3). Újabb gól pedig már nem esett, a Veszprém rendkívül értékes pontot szerzett.

Futsal NB I, 4. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–MAFC BME Docler Akadémia 3–3 (1–2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kovács (Herbály, Makk).
Veszprém: Reveland – Finta, Tar, Boromisza G., Vas. Csere: Tatai, Boromisza D., Marton, Szabadfi, Weisz, Gulyás. Vezetőedző: Madarász János.
MAFC: Laucsek – Öreglaki, Andorka, Sivák, Szeghy. Csere: Tyukász (kapus), Simon, Fritz, Fehér, Komáromi, Kulik, Kertész. Vezetőedző: Marco Angulo.
Gólszerzők: Boromisza D (15., 30.), Boromisza G. (40.), ill. Öreglaki (7.), Sivák (15.), Kertész (40.).

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Elképesztő, amit a csapatom ma véghezvitt egy olyan együttes ellen, amely ugyan fiatalokból áll, de jóval rutinosabbak nálunk. Minden dicséretet megérdemelnek a játékosaim, függetlenül attól, hogy rengeteg hibát vétettünk ma is. Már most csapatként játszottunk, de ahhoz, hogy igazán jók legyünk, még időre van szükségünk. Megyünk tovább a megkezdett úton, s minden ellenfelüknek megpróbáljuk megnehezíteni a dolgát. A vendégeknek is gratulálok, mert nagyon szimpatikus játékot nyújtottak. Ilyen játékosokkal nincs elveszve a magyar futsal.

Marcos Angulo: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, óriási küzdelem zajlott a pályán. A hazai csapat óriási szívvel harcolt, s rászolgált az egy pontra.


A mérkőzés ellőtt írtuk: Elrontanák a listavezető játékát

Galéria
1. Futsal Club Veszprém – MAFC BME Docler Akadémia 3:3
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.