Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

Tízet vágott a futsalcsapat

2014. január 30. 12:41
A Veszprém kiütéses, 10–2-es győzelmet aratott a sereghajtó Nagykáta ellen az NB I hétfői találkozóján.

Az élvonal hatodik körében a tabella hatodik helyén álló 1. Futsal Club Veszprém a pont nélküli Nagykátát fogadta.

Az erőviszonyoknak megfelelően kezdődött a találkozó: a vendéglátó irányított, ellenfele pedig kontrákra rendezkedett be. Négy perc sem telt el az összecsapásból, amikor Vas tíz méterről a hálóba gurított a rossz ütemben kilépő vendég kapus mellett. Az FCV uralta a játékot, riválisa azonban egy gyors ellentámadás végén egyenlített a játékrész derekánál. Tatai egy perccel később éles szögből betalálva vette vissza a vezetést, majd Tar kopírozta le az előző akciót a másik sarok elől tüzelve. A bakonyiak futószalagon alakították ki lehetőségeiket, negyedóra elteltével már 5–1 állt az eredményjelzőn. Húsz másodperccel a lefújás előtt aztán ismét Lovasi lódult meg, aki ezúttal sem hibázott.

Kissé nehezen indult be a bakonyi gépezet a térfélcserét követően, Madarász János már letette az időkérést jelző táblát a zsűri asztalra, amikor Marton betalált. Tatai egy perccel később pedig már mesterhármast ünnepelhetett. A folytatásban egy-egy kisebb lehetőségé a Nagykátának is adódott, de Revelend ezúttal is biztos lábakon állt kapujában. Hárommal a lefújás előtt Vas szerzett labdát, amit azonnal a gólvonal mögé jutatott. A végén vészkapussal támadtak a fáradó Pest megyeiek, ezt kihasználva Marton a saját térfeléről lőtt az üres kapuba. A "slusszpoént" a szintén három találatig jutó Vas szolgáltatta, aki az utolsó percben belőtte a tízedik bakonyi gólt is.

Az FCV esélyeshez méltó teljesítményel gyűjtötte be az újabb három bajnoki pontot.

Futsal NB I, 6. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Kincsem Lovaspark Nagykáta 10–2 (5–2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Czinder (Ábrahám, Csirke).
Veszprém: Reveland – Bényi, Boromisza D., Marton, Szabadfi. Csere: Sárdi, Tatai, Tar, Boromisza G., Vas, Gulyás. Vezetőedző: Madarász János.
Nagykáta: Hauer – Érsek, Vörös P., Vörös I., Balazsin. Csere: Borsi (kapus), Lovasi, Főfai, Kocsi, Dohányos. Vezetőedző: Vörös István.
Gólszerzők: Vas (4., 37., 40.), Tatai (10., 14., 27.), Tar (11.), Szabadfi (16.), Marton (26., 38.), ill. Lovasi (9., 20.).

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Tíz gólt rúgtunk, tehát nem szabad elégedetlenkedni. Ugyanakkor a földön kell maradnunk, mert sok minden akadozik még a játékunkban. Elsősorban a támadásépítésekkel vannak problémáink, tovább azt érzem, hogy az erősebb csapatok ellen koncentrálunk jobban. A legfontosabb a megszerzett három pont, tesszük tovább a dolgainkat, s lesz ez még jobb is.

Vörös István: – Abszolút megérdemelt hazai győzelem született, gratulálok nekik. Helyenként jól játszottunk, de a helyzetkihasználással gondjaink voltak. Látszik, hogy kevesen vagyunk, továbbá a hosszú utazás nyomait is láttam a fiúkon.

A mérkőzés előtt írtuk: Nem lesz sétagalopp

Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
9-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. február 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
4-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2026. március 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. március 16. 18:00
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
holnap 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 27. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 3. 19:00
Helyszín
Nyírbátor, Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. április 20. 0:00
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
A Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2026. április 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2026. május 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2026. május 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. május 18. 18:00
Helyszín
Debrecen, DESOK Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I felsőház 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2026. május 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.