2021. október 18.
//
Lukács névnap

Hajszálra a futsal-csodától

2014. január 29. 14:14
Az óriásit küzdő Veszprém 1–5-ről felállva egyenlített, s csak a hajrában vesztett a címvédő Győr ellen a futsal NB I hétfői meccsén.

Csaknem teltház előtt játszotta idei utolsó hazai bajnokiját az 1. Futsal Club Veszprém, amely a bajnoki címvédő, BL-résztvevő Rába ETO gárdáját látta vendégül.

A képre kattintva galéria nyílik!

„Ha meg kell halni, haljunk meg szépen” – fogalmazott Madarász János a találkozó előtt a vehir.hu-nak. A mester pedig betartotta ígéretét, hiszen tanítványai felvállalták a nyíltsisakos küzdelmet a klasszisok sorát felvonultató ETO-val szemben. Ennek megfelelően mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, a rivális azonban jobban kihasználta azokat. Dróth a 3. percben hatalmas bombát „ragasztott” Reveland hálójába, de a mieink válasza sem sokat váratott magára, Finta lövése a bal kapufa belső éléről a kisalföldiek kapujába pattant (1–1).

Két perc alatt újabb két vendég találat született: előbb Carlitos, majd Harnisch volt eredményes (1–3). Egy szöglet után növelte tovább előnyét a Győr, Fabio passzolt kiválóan Lódihoz, aki estében azonnal a kapuba lőtt. Öttel a szünet előtt Kasza váltotta a hazai kapuban Revelandot, akit Püspök szinte rögtön fel is avatott (1–5). A 17. minutumban összegyűlt a mieink hatodik szabálytalansága, Dróth tízméteresét azonban bravúrral hárította Reveland. Ezt követően a hazaiak előtt is adódott két lehetőség, ám Matkovics is biztosan védett. Közvetlenül a pihenő előtt két tízméterest is lőhetett Tatai, aki mindkétszer a bal felső sarokba bombázott (3–5). Érdekesnek ígérkezett a második játékrész…

Carlitos a 24. percben már a második sárga lapját gyűjtötte be, így kiállt. A Madarász-csapat ugyan kapujához szorította ellenfelét, de a kiválóan védő Matkovicsnak köszönhetően nem sikerült betalálniuk. Nem úgy a 28. minutumban, amikor Szabadfi lövése végre utat talált a kapuba. A veszprémiek előtt felcsillant a pontszerzés lehetősége, akik minden erőtartalékukat bevetve harcoltak a folytatásban. Nagyobb lehetőségek azonban a zöld-fehérek előtt adódtak, de Kasza mindent megfogott.

A 33. percben szinte „felrobbant” a csarnok, miután Finta jobb oldalról kilőtte a bal alsó sarkot (5–5).  Sajnos csak pillanatokig mutatott egált az eredményjelző, Harnisch rögtön visszavette a vezetést az övéinek. A hajrában mindent megtett az újabb egyenlítésért a vészkapussal támadó vendéglátó, gólt azonban csak az ellenfél szerzett, a lefújás pillanatában Fabio gurított az üres kapuba (5–7).

A vereség ellenére vastaps zúgott a lelátón, az 1. FCV kiváló teljesítménnyel búcsúzott szurkolóitól.

Futsal NB I, 13. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Rába ETO Futsal Club 5–7 (3–5)
Március 15. utcai sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Kovács G. (Makk, Wittner).
Veszprém: Reveland – Bényi, Tar, Marton, Szabadfi. Csere: Kasza (kapus), Finta, Tatai J., Boromisza G., Vas., Gulyás, Mudra Vezetőedző: Madarász János .
Győr: Matkovics – Dróth, Lódi, Harnisch, Peczár. Csere: Fabio, Carlitos, Juanra, Bognár, Püspök, Bárdosi, Szűcs, Takács. Vezetőedző: David Madrid.
Gólszerzők: Finta (6., 33.), Tatai J. (20., 20.), Szabadfi (28.), ill. Dróth (3.), Carlitos (7.), Harnisch (8., 34,), Lódi (12,), Püspök (16,), Fabio (40,).
Piros lap: Carlitos (24.)

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Gratulálok a lelkes és fegyelmezett csapatomnak, amely százötven százalékot nyújtott egy rendkívül erős ETO ellen. Lehet, hogy elfogult vagyok, de úgy vélem, voltak olyan periódusai a találkozónak, amely alapján nem kellett volna veszítenünk. Ettől függetlenül a srácok megtették azt, amit kértem tőlük. Köszönöm, hogy ismét ilyen sokan kilátogattak a találkozóra, s, hogy csodálatos hangulatban buzdítottak minket. Ígérem nekik, hogy időről időre még jobbak leszünk. Amenniyben ilyen sokan kitartanak mellettünk, olyan csapatot hozhatunk létre, amely nem csak az első hatba kerülésért, hanem a dobogóért is harcba szállhat.

David Madrid: – Hosszú éveket töltöttem a világ legerősebb bajnokságában, Spanyolországban, de sem játékosként, sem pedig később edzőként nem találkoztam még ilyen gyenge bíráskodással. Szomorú ez, hiszen ellenfelünk egy nagyon jó csapat, amely nem szorult rá erre. Úgy gondolom, hogy szép sikerek elébe néz a Veszprém, amelynek Madarász János személyében kiváló edzője van.

Képek
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022
M GY D V LG KG GK P
1. Haladás 7 6 0 1 32 17 15 18
2. DEAC 7 4 1 2 27 15 12 13
3. Balaton Bútor FCV 7 4 1 2 31 24 7 13
4. Kecskemét 7 4 1 2 17 13 4 13
5. Berettyóújfalu 5 3 1 1 13 11 2 10
6. Aramis 6 3 0 3 25 29 -4 9
7. Nyírgyulaj 6 2 0 4 22 22 0 6
8. ÚJPEST FC-220VOLT 6 2 0 4 13 24 -11 6
9. TFSE 5 1 0 4 8 22 -14 3
10. Kistarcsa 6 0 0 6 12 23 -11 0
Utolsó módosítás: 2021. október 8. 22:10
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
következő események betöltése
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 11. 2021. november 5. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV Nyírgyulaj
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 9. 2021. október 22. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV Berettyóújfalu
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 8. ma 19:30 Gyáli Sportközpont Kistarcsa Balaton Bútor FCV
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 7. 2021. október 8. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV DEAC 6-4
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 6. 2021. október 4. 19:35 Budaörs, Aramis SE Futsalcsarnok Aramis SE Balaton Bútor FCV 6-2
futsal Férfi futsal NB I alapszakasz, 2021/2022 5. 2021. szeptember 27. 18:30 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Balaton Bútor FCV TFSE 4-1
előző események betöltése

További cikkek

Negyedik hazai mérkőzését is megnyerte a veszprémi futsalcsapat
Negyedik hazai mérkőzését is megnyerte a veszprémi futsalcsapat
A házigazda Balaton Bútor FCV 6-4-re nyert a DEAC ellen a futsal NB I péntek esti rangadóján.
Nehéz feladat előtt futsalosaink
Nehéz feladat előtt futsalosaink
Hétfői vereségével a tabella negyedik helyére visszacsúszó Balaton Bútor FC Veszprém pénteken (18.30) a második helyen álló DEAC-ot fogadja az első osztályú futsalbajnokság hetedik körében.
Stabilan haladva a sikerhez vezető úton
Stabilan haladva a sikerhez vezető úton
Egy sportklub sikere nem csak abból áll, hogy a játékosok a mérkőzés döntő pillanatában értékesítik a helyzetüket, ezzel megnyerik a meccset. A háttérben jól megtervezett stratégiára és jól meghozott szakmai, illetve gazdasági döntésekre van szükség, ami aztán a pályán is érződik. A Balaton Bútor FC Veszprém idén megnyerte a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig bronzérmet szereztek, ezekkel a sikerekkel megünnepelve a klub tizedik születésnapját. Az évforduló alkalmából Rajki Tamással, a klub elnökével beszélgettünk a futsal helyzetéről, a veszprémi mérföldkövekről és arról, miért nem lehet kizárólag magyar játékosokkal megnyerni egy bajnokságot.
Pont nélkül távozott Budaörsről a Balaton Bútor FCV
Pont nélkül távozott Budaörsről a Balaton Bútor FCV
A veszprémi futsalcsapatnak idei harmadik idegenbeli NB I-es mérkőzésén sem sikerült nyernie. Fehér Zsolt csapata hétfőn este az Aramis otthonában maradt alul 6-2-re.
Hazai pályán továbbra is hibátlan a veszprémi futsalcsapat
Hazai pályán továbbra is hibátlan a veszprémi futsalcsapat
A vendéglátó Balaton Bútor FC Veszprém a félidei döntetlent követően felőrölte, s végül 4-1-re legyőzte az újonc TFSE gárdáját a futsal NB I hétfői játéknapján.