Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Díjazták a legvirágosabb veszprémi helyeket

2019. szeptember 27. 20:18
Péntek este ünnepélyes díjátadóval zárult a 2019-es Virágos Veszprém városszépítő verseny a Városházán: idén összesen 130-an vehettek át díjakat.

A korábban Virágos Városért nevű kezdeményezést eredetileg 11 éve alapították helyi civilek, mely azóta jócskán kinőtte magát, idén pedig már a veszprémi önkormányzat, Ovádi Péter országgyűlési képviselő és a Bakony-Balaton Régió Ifjúságáért Alapítvány támogatását is elnyerte. A szervezők azonban itt nem szeretnének megállni: céljuk, hogy 2023-ra országos hírű mozgalommá váljon a verseny, s mire az EKF évében idelátogatnak a turisták, minél virágosabb legyen Veszprém – mondta el a díjátadó kezdetén Kavalecz Tibor szervező.

Ovádi Péter parlamenti képviselő szerint erre minden esély megvan, hiszen a helyiek szemmel láthatóan sokat tesznek azért, hogy nekik tetsző, zöld, virágos Veszprémben élhessünk, egy olyan városban, amire mindannyian büszkék vagyunk. A virágosítás ráadásul nagyon sokszor közösségi esemény – főleg egy lakótelep, egy közterület esetében –, ami így még közelebb hozza a helyieket egymáshoz.

A mozgalom népszerűségét mutatják a számok is. Idén összesen három kategóriában lehetett nevezni: panel-és tömbházak az épület körüli virágos közterülettel, családi vagy sorházak udvarral, előkerttel, illetve erkélyekkel. A civilekből álló zsűri végül 3-400 helyet látogatott meg, pénteken pedig összesen 130 díjat osztottak ki, illetve 55-en kaptak egy-egy herendi porcelán emlékplakettet.

A kezdeményezés rendkívül sokakat megmozgatott, és olyan ismert vállalkozások és intézmények is beszálltak a versenybe, mint az E.ON veszprémi irodájával, a MÁV igazgatóság a veszprémi vasútállomáson vagy éppen a Skorpió Pub. Az első három, pénzdíjjal jutalmazott helyen végül egy-egy civil végzett, valamint a zsűri egy különdíjat is kiosztott.

  • III. hely: Talián Gábor (Török Ignác utca, erkély)

  • II. hely: Vingelman József (Bercsényi utca, kert)

  • I. hely: Horváth Józsefné (Halle utca, közterület)

  • Különdíj: Tóth Attila (Batthányi utca, kert)

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.