Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C

Veszprémben is kérnek a krízisalapból

2009. augusztus 5. 18:19
Két nap alatt kilencen igényeltek támogatást az önkormányzatnál. Az érdeklődés érezhető, de nehéz megbecsülni, mennyi jelentkező várható.

Angyal Éva, a Szociálpolitikai, Egészségügyi és Közigazgatási Iroda vezetője lapunknak elmondta: a kormány által a válság hatására nehéz helyzetbe került családok megsegítésére létrehozott alapból azok az aktív korúak kaphatnak egyszeri 20-50 ezer forint, különös méltánylást igénylő esetekben 100 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér összegét, azaz az 57.817 forintot.

A kormány egymilliárd forintot különített el a segélyezésre, ez az összeg felajánlásoknak köszönhetően hatmilliárd forintra emelkedett, azonban a várakozásoknak megfelelően az összeg tovább gyarapodhat.

Az irodavezető asszony szerint nehéz megbecsülni, hogy mennyi jelentkező várható, de már az első naptól nagyon nagy volt az érdeklődés. A hét első felében kilenc igénylőlap érkezett az önkormányzathoz. Aki a támogatás igénylésére jogosult, az ügyfélszolgálati irodán kérheti ki a nyomtatványt, melyet kitöltve a jegyző asszonynak kell eljuttatni. Az igénylőlap mellé két igazolást kötelező csatolni: a jövedelemigazolást és a lakbér törlesztőrészlet emelkedését mutató igazolást, ám minél több igazoló lap áll rendelkezésre, annál nagyobb az esély a kérelem pozitív elbírálására. A jegyző fogadja a kérelmeket és megállapítja, hogy az illető jogosult-e a segélyre. Amennyiben megfelel az előírt feltételeknek, a nyugdíjbiztosító dönti el,mekkora támogatást kaphat a jelentkező.

Sokan nem jogosultak a segítségre, köztük azok, akik ebben az évben 15 ezer forintot meghaladó támogatásban részesültek, vagy ennek megállapítása még folyamatban van.

Az önkormányzat a médián keresztül –helyi hírportálok, napilapok, televízió- mindent megtesz annak érdekében, hogy minden háztartásba eljussanak a friss információk, de a családsegítő szervezetek is folyamatos tájékoztatást biztosítanak a rászoruló családoknak.

(Kovács Gabriella, Kovács Viktória)

Kovács Viktória
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.