Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Szabadtéri mozizás a Haszkovón

2019. szeptember 4. 11:01
A héten ismét felpezsdül a Haszkovó élete. Három napig utcamozizhatunk esténként a a Stromfeld utcában.

Az EKF 2023 pályázat egyik kiemelt jövőbeni helyszíne a panelnegyedként is emlegetett Haszkovó (Jutasi úti lakótelep, Bakonyalja) és környéke, hiszen a veszprémi lakosság negyede itt él. A területet a tervek szerint négy éven belül nem csak fizikailag, hanem programok szempontjából is megreformálnák.

Az embereket a panelházak legfelső emeletéről lecsalogatni hivatott múltheti nyárbúcsúztató után szeptember 5-7 között utcamozit szervez az Agóra Veszprém Kulturális Központ-írja többek közt a Veszprémünk.hu.

A Filmek a falon című programot első alkalommal szervezik meg a 2023 Veszprém Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával. Három klasszikus filmet nézhetünk meg ingyenesen esténként 20 órától. Az esemény különlegessége, hogy jelen esetben a mozivásznat a Stromfeld 5. sz. társasház fala helyettesíti majd, így jó idő esetén igazi szabadtéri moziélményt kínál ez a rendezvény is.

Ha az égiek mégsem a szabadtéri filmnézésnek kedveznek, esőhelyszínként az Agóra színháztermében nézhetjük meg az alábbi három filmet:

Szeptember 5., csütörtök – Eszeveszett esküvő

Szinkronizált francia vígjáték, 117' 2017

R.: Eric Toledano, Olivier Nakache
Sz.: Jean-Pierre Bacri, Gilles Lellouche, Jean-Paul Rouve

Max, a nagy rutinnal bíró rendezvényszervező hiába vezényelte már le grandiózus események százait, arra még ő sincs felkészülve, ami a XVII. századi francia kastélyban és annak parkjában történik. Óriási stábjával jó előre megtervez mindent, néhány apró baki után viszont kártyavárként kezd összedőlni az este. Max pedig csak a fejét kapkodja, hogyan tudná megakadályozni a teljes káoszt és megmenteni a nászt. (Mozinet)

Szeptember 6., péntek - Mindenki tudja

Szinkronizált, spanyol-francia-olasz dráma, 132' 2019

R.: Asghar Farhadi
Sz.: Penélope Cruz, Javier Bardem

Laura Buenos Airesben él, de arra készül, hogy két gyerekével együtt hazatérjen Spanyolországba, egy Madrid közelében fekvő városba, hogy részt vegyen a nővére esküvőjén. A hazaúton azonban olyan váratlan események történnek, amelyek titkokat hoznak a felszínre. A kétszeres Oscar-díjas rendező, Asghar Farhadi most először forgatott nemzetközi stábbal, többek között az Oscar-díjas Penélope Cruzzal és Javier Bardemmel. (Mozinet)
A rendezvény a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 program támogatásával valósul meg.

Szeptember 7., szombat - Szerelembe gurulva

Szinkronizált, francia romantikus vígjáték, 107’ 2018

R.: Franck Dubosc
Sz.: Franck Dubosc, Alexandra Lamy, Elsa Zylberstein

Jocelyn sikeres üzletember, híres nőcsábász, megrögzött hazudozó, az egyéjszakás kalandok bajnoka. Miközben orvos barátja tanácsára megpróbálna leszokni minderről, hódító énje ismét felülkerekedik és kerekesszékesként hajt rá egy bombázóra. Egészen addig, amíg a lány be nem mutatja neki mozgássérült nővérét, Florence-ot. Ettől kezdve a szerep állandósul és a kapuzárási pánikból menekülő férfi barátait is elképesztő helyzetekbe sodorva mozgat meg hatalmas energiákat, hogy elnyerje Florence kegyeit. (Hungaricom).

Ge. Á.
további cikkek
A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc Minél nagyobb összegről dönthetnének közvetlenül az emberek, annál nagyobb lenne az állampolgári érdeklődés is – véli a képviselő. 2024. március 25. 11:24 Elindult a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilmfesztivál Veszprémben Elindult a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilmfesztivál Veszprémben Tizedik alkalommal rendezik meg a BIDF-et, amelynek veszprémi rendezvényét a Pannon Egyetem Humántudományi Kara látja vendégül. A helyszínt idén a Foton biztosítja. 2024. február 2. 14:45 Lelki nass januárra Lelki nass januárra A természetben télen a sietségnek nincsen helye – és ez az emberi természettel is így van valójában. Nagy újrakezdések helyett éppen ezért az év elejét célszerűbb pihenéssel és feltöltődéssel tölteni, ami persze nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan a négy fal között kellene gubbasztanunk. Érdemes ilyenkor is a társaságot keresni, kimozdulni, csak egy picit kényelmesebb tempóban, és olyan programokat találni, amelyekkel a lemerült lelki akkumulátort is feltölthetjük. 2024. január 12. 22:18 Olajfestmény mozivásznon: egy falu kegyetlensége gyönyörű képekben A Parasztok című lengyel film minden képkockája a saját jogán is helyet érdemelne egy múzeumi kiállításon, a festményekből pedig megrázó és lélegzetelállító történet szövődik. 2024. január 14. 21:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.