Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

A kesztyűbábokon túl

2019. szeptember 2. 13:10
A kesztyűbábokon, az elváltoztatott hangokon és az óvodásoknak készülő darabok vízióin túl szemlélődve sok lehetőséget rejt magában a bábszínház. Idén érdemes lesz nyitottnak lenni és akár felnőtt fejjel, évtizedek után ismét betérni egy-egy előadásra, hiszen a Kabóca Bábszínház új évada rengeteg meglepetést kínál minden korosztálynak.

Szőke Kavinszky András, a Kabóca Bábszínház igazgatója szerint egy évadnyitó mindig kicsit olyan, mint egy iskolai tanév megkezdése: tanulunk a múlt problémáiból, hibáiból és bemutatjuk az új terveket.

- Mindig kutatom azokat a folyamatokat, miérteket, amelyek befolyásolják az életünket, meghatározzák a véleményünket. A Kabóca Bábszínházról is rengeteg véleménnyel találkozhatunk, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezeket a véleményeket meghallgatva mérlegeljünk, gondolkodjunk, hiszen a színház élete nem csak a színházi dolgozókra tartozik. Azt szeretnénk, hogy egy állandó, őszinte párbeszéd legyen intézményen belül és kívül, mert így tudhatjuk meg, hogyan tehetjük mindenki számára jobbá a bábszínházat - fogalmazott.

Porga Gyula hozzáfűzte: egy városi kulturális intézménynek a kölcsönös párbeszéd fontos missziója, hiszen egy művészeti intézménytől elvárjuk, hogy nyitott legyen a közönségre, mert akkor tud igazán jól működni, ha nem egyirányú kommunikáció zajlik, hanem szellemi közegként tud működni.

A polgármester kiemelte, hogy az elmúlt 19 év jelenléte nagyon markánsan beleégett a város kulturális életébe, így ma már el sem tudjuk képzelni, hogy úgy induljon egy tanév, hogy hiányzik a gyermekközönség színháza, a Kabóca Bábszínház.

Nem szabad elfelejteni, hogy a színházra nevelés itt kezdődik: megmutatjuk a gyerekeknek a tévén és telefonon kívüli világot, a színházlátogatás értékét.

Porga Gyula elmondta, hogy az EKF pályázat megírásánál és prezentálásánál is nagyon sok segítséget adott a Kabóca Bábszínház, de a feladat még csak most kezdődik minden kulturális intézmény számára, hiszen ahhoz, hogy később is a kulturális fővárosok közé tartozhassunk, magas minőséget kell nyújtanunk, amelyben a Kabóca Bábszínház egyértelműen partner.

- Egy színesítés, vérpezsdítés minden társulat életében jól jön: új művészek, vendégművészek, koprodukciók, új szemlélet és célok is jellemzik az új évadot - jegyezte meg a bábszínház igazgatója, majd bemutatta Fekete Ágnest és Pál Hunort, a társulat két új tagját.

“Kinőttem a bábszínházból, nekem ez már ciki…”

Szőke Kavinszki András szerint állandó problémának számít, hogy továbbra is úgy gondolják a legtöbben: a bábszínház kizárólag az óvodás korcsoportnak szól, ezért az új előadásokkal a Kabóca Bábszínház az idősebb korosztály felé is próbál nyitni. A sokszínű repertoárban klasszikusokat, szürrealista darabokat, meséket és még rövidfilm-adaptációt is találhatunk.

Oszlassuk el a kesztyűbábos, kizárólag óvodás előadásokról szóló vízióinkat és nézzük milyen előadások várnak ránk a Kabóca Bábszínház 2019-2020-as évadában:

Valami titkos dolog /szeptember 27./

Egy osztálytermi színházi előadás, amely Kertész Erzsi Nem mese című meseregényének színházi adaptációja. Rendezője György Zoltán Dávid, aki a Miú és Vau című előadás vendégszínészeként is ismerős lehet. A történet alsó tagozatos diákoknak szól, osztálytermi közegben előadva, így egy teljesen új oldalukról mutatkozhatnak be a művészek. Rengeteg pici realista játékra számíthatunk, és azt is elárulták, hogy nem fognak bábozni.

Jack, a megmentő /december 1./

A különleges előadásról megtudtuk, hogy Danny Baint, a kedvelt visszatérő vendégművészt ismét láthatjuk a produkcióban. Dannyről érdemes tudni, hogy rendkívül jól ért a gyermekek nyelvén, és a hangszerek segítségével olyan atmoszférát teremt, amivel pillanatok alatt eléri a gyerekeket. Ebben az előadásban egy zenebohóc karakterként fog megmutatkozni. Az előadást hároméves kortól ajánlja a színház, ám az izgalmas program akár felnőttként is élvezhető lesz.

Rómeó és Júlia /november 5./

Az idősebb korosztályra fókuszálva, a színházzal közreműködve dolgoz fel egy igazi klasszikust a Kabóca Bábszínház. A Rómeo és Júlia olyan témákat dolgoz fel, amelyről a gyerekeknek is van már véleménye: érzik a viszály súlyát, ismerkednek az útkereséssel, a szabadság vágyával. A fiatal korosztályt érintő hős vagy hősködő dilemmát is feszegeti az előadás: olyan kérdéseket vet fel, amelyek megjelennek különböző formában a fiatalok életében, gondolkodásában. Három színház, intézmény közös produkciója lesz a darab: különleges előadásra számíthatunk hiszen három féle mód, három stílus, három kultúra dolgozik egy közös célért, amelynek eredményét november 5-től megtekinthetjük.

A négylábú kastély meséi /február 16./

Kovács Gáborján szürreális, kalandos, humoros, lehetetlen helyzeteket megjelenítő meséiből Rumi László rendező által kiválasztott öt mesét jeleníti meg az előadás különböző bábstílusokkal színpadra állítva. A mesék úgy alkotnak egységet, hogy közben önálló történetekként is megállják a helyüket.

Csillaglépő Csodaszarvas /március 15./

A Nagyváradon már megrendezett előadás új köntösbe öltözik a sikeres, bevált eszközök felhasználásával. Magyar eredetmonda, egy vadon élő égi állatról, aki a magyarság útját kíséri: egy olyan téma, szimbólum, amelyről mindannyian hasonlóan gondolkodunk. Árnyjátékokra, színes, pörgős előadásra, archaikus zenei élményre számíthatunk.

Mama - Badu mama gyermekei /április 26./

Dina Velikovszkaja About a Mother című díjnyertes 7 perces rövid animációs filmje alapján készült, az anyai önfeláldozásról szóló szürreális stílusú előadás az anyai szeretet és felelősségvállalás egész útján végigkíséri az anyát, aki minden szituációban megmenti gyermekét. Az anyai hajzuhatag védelmező szimbólumként jelenik meg.

Klamm háborúja

Tantermi színházi előadás, drámapedagógia foglalkozással, amellyel ismét házhoz viszi a színházi élményt az iskolásoknak a Kabóca Bábszínház.

Mikkamakka, Vacskamati, Dömdödöm

Az új bérlettípusokkal egészen a felnőtt korosztályig kínál utazó és színháztermi előadásokat a Kabóca Bábszínház. Az ismert Lázár Ervin-mesehősök neveit viselő bérletek rövid ismertetőjéből kiderül: az elsődleges cél, hogy színházi körülmények között találkozzanak a gyermekek az előadásokkal, de továbbra is lehetőséget biztosítanak a távolabbi óvodáknak és iskoláknak utazó bérleteikkel a darabok megtekintésére.

Mikkamakka bérlet: 3 színháztermi előadás óvodásoknak

Farkasbarkas és Rókakoma, Moha és Páfrány, Mama

Dömdödöm bérlet: 2 utazó előadás óvodásoknak

A tengerlépő cipő, Jack, a megmentő

Vacskamati bérlet: 3 színháztermi előadás alsó tagozatos iskolásoknak

A székely menyecske meg az ördög vagy Az égig érő fa, A négylábú kastély meséi, Csillaglépő csodaszarvas

Aromó bérlet: 2 utazó előadás alsó tagozatos iskolásoknak

Jack, a megmentő, Valami titkos dolog

Nagy Zoárd bérlet: 4-6. osztályos tanulóknak

A fülemile, Csillaglépő csodaszarvas

Lázár Ervin bérlet: 13 éves kortól, illetve középiskolásoknak

Rómeó és Júlia, Klamm háborúja

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. ma 15:09 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.