Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az iskolakezdésre átlagosan 15-25 ezer forintot költ a családok harmada egy felmérés szerint

2019. augusztus 22. 4:09 // Forrás: mti
A családok 33 százaléka 15-25 ezer forint közötti összeget költ az iskolakezdésre gyermekenként, 27 százalék 10-15 ezer forintot, míg 21 százalék akár 25-40 ezer forintot is hajlandó erre a célra fordítani a Vatera saját felhasználói körében végzett felmérése szerint. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint csak minden tizedik család hozza ki 10 ezer forint alatti összegből a kötelező iskolaszer-vásárlást, és ugyanennyien vannak azok is, akik több mint 40 ezer forintot áldoznak rá.

Az arányok egybevágnak az online piactér két évvel ezelőtti hasonló kutatásának eredményével, tehát a szülők stabilan ugyanazt az összeget szánják az évkezdésre a közlemény szerint.

A beszerzendő eszközök negyedét a családok interneten vásárolják meg. A vásárlók 39 százaléka vesz uzsonnásdobozt és kulacsot online, ezt követi 37 százalékkal a mágnes- vagy parafatábla, majd 36 százalékkal a tornazsák és az iskolatáska.

A válaszadók több mint fele, 56 százaléka a nyár elejétől folyamatosan, vagy a szünidő közepén szerzi be a listán szereplő cikkeket, 44 százalék viszont az utolsó pillanatra hagyja a bevásárlást.

A Vaterán augusztus és november között átlagosan 22 százalékkal nő a beiskolázáshoz köthető termékek eladása az azt megelőző időszakhoz képest. A családok 76 százaléka inkább az új dolgokat keresi, a 2018-as eladási statisztikák alapján azonban 86 százalékuk vásárol használt termékeket is az iskolakezdési időszakban.
Iskolakezdés előtt egyre többen adják el feleslegessé vált holmijaikat; míg 2017-ben a válaszadók negyede próbálta értékesíteni a már nem szükséges eszközöket, a friss kutatás szerint már a válaszadók harmada tesz így. Két éve csak 70 százalékuk, idén már 78 százalékuk hirdet még használható iskolatáskát, de szívesen tesznek szert extra bevételre a tornaórához kapcsolódó felszerelések (57 százalék), illetve régi tolltartók (38 százalék) eladásából is - olvasható a közleményben.

vehir.hu
további cikkek
Már a dobogón a Lovassy: a veszprémi gimnázium az ország harmadik legjobbja a HVG rangsorában közélet Már a dobogón a Lovassy: a veszprémi gimnázium az ország harmadik legjobbja a HVG rangsorában A HVG legfrissebb középiskolai rangsorában a veszprémi Lovassy László Gimnázium a kiemelkedő harmadik helyet szerezte meg az országos mezőnyben. Ezzel a teljesítménnyel az intézmény egyúttal megőrizte vezető pozícióját a fővároson kívüli iskolák között. 2026. október 24. 10:24 Ötös helyett dicséret: megérkezett az új oktatásfejlesztési stratégia közélet Ötös helyett dicséret: megérkezett az új oktatásfejlesztési stratégia A Civil Közoktatási Platform (CKP) átfogó oktatásfejlesztési stratégiája alapjaiban forgatná fel a magyar közoktatást. A javaslat többek között megszüntetné a hagyományos, 1–5-ig terjedő osztályozást, felszámolná a korai iskolai szelekciót, és a lexikális tudás helyett nagyobb hangsúlyt helyezne a tanulók egyéni fejlődésére, önállóságára és belső motivációjára. 2026. október 6. 13:07 Százezer forintba is kerülhet az első becsengetés oktatás Százezer forintba is kerülhet az első becsengetés Iskolatáska, tolltartó, füzetek, írószerek, rajzfelszerelés, tornacipő és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Bár a tankönyvekért már nem kell fizetni, egy első osztályos gyermek iskolába indítása komoly kiadás a családoknak. Megnéztük, mennyibe kerülhet mindez 2026-ban, és azt is, milyen összegekkel találkozhattak a szülők öt évvel ezelőtt. 2026. szeptember 1. 10:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.