Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg

2019. július 29. 9:12 // Forrás: mti
Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg, tehát szinte minden családra jut egy - közölte Zacher Gábor toxikológus hétfőn a köztévében.

A szakember azt mondta, tiszta szeszben kifejezve (96 százalékos alkohol) fejenként átlagosan 14 liter alkoholt isznak a magyarok egy évben, és évente harmincezren halnak meg valamilyen alkohol okozta megbetegedésben.

Magyarországon a kábítószer nem okoz akkora gondot, mint az alkohol: húszezer kábítószerfüggő van, kábítószer okozta megbetegedésben pedig évente negyvenen halnak meg - ismertette. Úgy gondolja, ez azért van, mert a kábítószerről többet beszélnek, az alkoholproblémákról viszont alig. Javaslata szerint Magyarországra kellene egy alkoholfogyasztással kapcsolatos stratégia, amely egy felmérésből és egy jövőképből áll.

Kitért arra is, Európában sok új kábítószer jelenik meg, az Európai Drogmonitorozási Központ tavaly 55, 2017-ben 51, 2016-ban 80, előtte 100 új szert regisztrált. Ezek jelentős része Kínából érkezik - tette hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.