Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C

Játszva tanultak közlekedni

2009. július 24. 11:43
Polgárőrök és rendőrök tanították a nyári szünidőben felügyelet nélkül maradt gyerekeket a közlekedés szabályaira.

A veszprémi rendőrkapitányság bűn és baleset-megelőzési céllal hirdette meg a csütörtök délelőtti programot, hogy a kicsik biztonságos körülmények között szerezhessenek gyakorlatot a szabályos kerékpáros közlekedésben. Dr. Zombor-Marx Helga őrnagytól, a veszprémi rendőrkapitányság hivatalvezetőjétől megtudtuk, hagyományteremtőnek szánják a rendezvényt.
- Az érdeklődéstől és a kezdeményezés sikerétől függően a jövőben rendszeresen lesznek ingyenes programok. Év közben számos hasonló esemény várja ugyan az érdeklődőket, de nyáron a kisebbek program nélkül maradnak – mondta az őrnagy, aki egyébként egy két és fél éves kislány anyukája.

A kicsiktől a felső tagozatos diákokig bárki részt vehetett a szlalom-versenyen, és végig mehetett a KRESZ-pályán két, illetve háromkerekű járművén. A gyerekek kipróbálhatták a „manómotort”, a harcias kedvűek pedig gumibotot ragadva "támadhattak" a védőpajzsos rendőrökre.

(Sulyok Réka, Kotroczó Máté)

Galéria
Játszva tanultak közlekedni
Sulyok Réka
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.