Úgy emlékszem rá mintha csak tegnap lett volna. Pedig már több mint tíz esztendő is elszáguldott azóta. Egyesek szerint akkorra Ő már rég felfigyelt rám. Voltak, akik szerint éjt nappallá téve küzdött értem. Némettel, spanyollal, finnel, sőt, ha kellett akár saját honfitársával is.
Egészen addig nem érdekelt. Elkanyarodott a figyelmem. 2008. november 2-án azonban szivárvánnyá változott előttem. Szivárvánnyá, mert tündökölt. Emlékszem, táncoltam vele az esőben, Brazíliában. Ő más volt, mint a többi…
Büszkén kínáltam fel neki magamat. Ahogy átszakította a célvonalat, úgy még nem járt bennem senki. Varázslatos volt. Aztán felébredtem. A családtagjaik örömkönnyeiben megpillantottam magunkat: „neki a szívemre van szüksége, én viszont egy cafka vagyok".
Tudtam, hogy minél később rakom ki az indexet, annál nagyobb sebet ejtek majd a lelkén. Döntöttem. 39 másodperc után búcsúztam. Elárultam egy „csokibarna” britért, hisz neki pontosan arra volt szüksége, amit nyújthattam: fényre, dicsőségre, véletlenül sem szeretetre!
Hűtlen szeretője voltam Felipe Massának, de a szívem máig az övé maradt…
Üdvözlettel,
a Formula–1-es világbajnoki cím
