2019. február 20., szerda
Álmos névnap

XXI. századi közlekedési infrastruktúra jött létre Veszprém északi iparterületén

Az „Északi iparterület közlekedésfejlesztése” című projekt keretében teljesült a Henger utcai útépítés. Az új út hivatalos átadására szerda délelőtt került sor, ahol a Porga Gyula polgármester, Ötvös Tamás, a Balluff Elektronikai Kft. ügyvezetője, valamint Kardos Péter, a JOST Hungária Kft. ügyvezetője is jelen volt.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.1.5-16 kódszámú pályázat keretében gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztésre nyert 2,7 milliárd forint támogatást. A projekt keretében megvalósul a Kistó utca burkolatrekonstrukciója, Kelet-nyugati közlekedési főtengely – I. szakasz (Pápai út – Kistó utca közötti szakasz) kialakítása, valamint Pápai úti útépítés. A projekt első ütemében a Henger utcai útépítés teljesült, mely összköltsége mintegy 617 millió forint volt.

A projektben megvalósult útszakasz hossza összesen 874,6 méter, melyből 700m útfelújítás, 175m új építés volt. Az Ipar utca keresztezésénél tervezett, 4 ágú körforgalomtól északi irányban mindkét oldalon, 3 m széles, párhuzamos buszparkoló került kialakításra a Piramis utcáig.

„Több évtizedes álom valósult meg az elmúlt év végén, mikor átadásra került a Henger utca útépítés. A városnak egyik legfontosabb gazdasági helyszínén, egy ipari háromszögben fut a Henger utca, hiszen a veszprémi munkahelyek több, mint 20%-a a város ezen részén található. Ezt a szempontot is figyelembe véve, a városnak egy régi adóssága volt, hogy egy kiemelt Veszprém gazdasága szempontjából a legfontosabb gazdasági társaságok által birtokolt terület közlekedési infrastruktúráját megújítsuk.” – mondta Porga Gyula a szerdai sajtótájékoztatón.

Az északi iparterületen működő cégek vezetői és Porga Gyula polgármester a szerdai sajtótájékoztatónAz északi iparterületen működő cégek vezetői és Porga Gyula polgármester a szerdai sajtótájékoztatón

A Házgyári úti csatlakozásnál a Henger utca 2,5m-rel kiszélesült és kialakításra került egy jobbra kanyarodó sáv, annak érdekében, hogy a Házgyári útra két irányban kikanyarodó forgalom könnyebben le tudjon bonyolódni.

Az északi iparterületen működő cégek vezetői közül a Balluff Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója, Ötvös Tamás elmondása szerint „a projekt eredményét látva, és azt, hogy milyen célt szolgál, biztosak lehetünk abban, hogy ennek az ipari övezetnek méltó szakaszát tudtuk kialakítani. A Pápai út és Házgyári út között kialakult közlekedés az itt lévő cégek részére egy olyan kulturált és modern környezetben valósult meg, amire az itt dolgozók is régóta vártak.”

Kardos Péter, a JOST Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, visszaemlékezve a pár évvel ezelőtti közlekedési problémákra, miszerint az itt dolgozók az úttestre szálltak le a buszról, vagy kivilágítatlan útszakaszon közelítették meg munkahelyüket, jelen fejlesztés óriási előrelépés a város ezen szakaszán.

„Abban a szituációban, amikor a városban és a régióban is küzdünk a munkavállalókért, azt gondolom, nagyon fontos, hogy a minimális követelményeknek, emberi elvárásoknak megfelelően tudjuk megközelíteni munkahelyünket.” – mondta az ügyvezető.

A Henger utca mentén összesen 21 db autóbusz és 27 db személygépjármű részére parkolási lehetőséget biztosítottak. A buszparkolók az úttal párhuzamosan helyezkednek el, a sávok szélessége 3,0m, a zúzottkő burkolattal ellátott személygépkocsi parkoló állások átépítésre kerültek térkő burkolattal, kiemelt szegéllyel határolva, merőleges beállással.

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, hogy ezzel még nem ért véget az iparterület közlekedésfejlesztésének projektje, hiszen reményeik szerint a harmadik projektelem, a Pápai út és a Kistó utca megújítása is elkezdődhet ebben az évben.