Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C

Kedden indul a harmadik Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó

2018. november 11. 17:03
November tizenharmadikán immár a harmadik alkalommal gyűlik össze a színházi szakma sokszínű rétege, a diákszínjátszóktól kezdve, az egyetemi színházakon át a felnőtt amatőr társulatokig. Az előadások mellett szakmai beszélgetéseken és koncerteken vehetnek részt az érdeklődők. A fesztiválnak idén– többek között – a Veszprémi Petőfi Színház kamaraterme, a Latinovits-Bujtor Játékszín ad otthont.

A fesztivál fiatal szervezői – Darabos Petra főszervezővel az élen –, már a keddi nyitónap programjait is igencsak színvonalas eseményekkel tarkították: három órakor a Dubniczay-palotában egy kerekasztalbeszélgetésre kerül sor, méghozzá Sirató Ildikó színháztörténész beszélget Mácsai Pállal, az Örkény Színház igazgatójával.

Keszte BálintKeszte Bálint

A korábbi évekhez hasonlóan idén is számos társulat mutatkozik meg, köztük az Országos Diákszínházi Fesztivál 2018-as fődíjasa, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium is. Érkeznek még – többek között – a Szegedi Egyetemi Színház, a Debreceni Egyetemi Színház, és a Janus Egyetemi Színház.

Az előadások után szakmai beszélgetésekre kerül sor, ahol lehetőség nyílik a három fős zsűrivel megvitatni az adott darabokat. A zsűri tagjai: Hajós Zsuzsa színházi nevelési szakember, Fekete Anikó, dráma és kreatívzene tanár, és Upor László dramaturg, egyetemi tanár, műfordító.

A színházi találkozó kísérőprogramjaként idén először megrendezik az I. Dráma Műhely Napok,at melynek keretén belül drámapedagógiai foglalkozásokra, workshopokra, és beszélgetésekre nyerhetnek betekintést a színházkedvelők. Utóbb felsoroltak mindenki számára nyitottak, a találkozó vasárnapján viszont elsősorban pedagógusokat, pedagógus hallgatókat és drámapedagógia iránt érdeklődőket várják a szervezők.

Keszte BálintKeszte Bálint

A fesztivál szervezői nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az érkező társulatok és minden idelátogató betekintést nyerhessen Veszprém kulturális életébe, így a fesztivál helyszínei a város kultúráját meghatározó intézmények lesznek: a már említett Veszprémi Petőfi Színház, a Laczkó Dezső Múzeum, a Dubniczay-palota és a Pannon Egyetem. A Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó a már napok óta zajló Pannon UniFest társrendezvénye.

A fesztivál programjai ingyenesek, de a korlátozott hely miatt regisztrációhoz kötöttek.

Szabó Eszter
további cikkek
Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50 Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál közélet Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál Szombaton tartották a XIII. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivált, amely évről-évre a hagyományos ízek, a közösségi élmények és a sokszínű szórakoztató programok találkozási pontjává válik. 2026. február 15. 8:25 A Kraftwerk is érkezik a Veszprémfestre VeszprémFest A Kraftwerk is érkezik a Veszprémfestre Bejelentették a Veszprémfest 2026-os fellépőit: a fesztivál egyik húzóneve a Kraftwerk lesz, érkezik a latin popsztár Juanes, és két tavaly elmaradt produkció: Beth Hart és a Pink Martini is végre megérkezik a Historia kert színpadára. 2025. november 24. 13:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.