2018. november 22., csütörtök
Cecília névnap

Jön az Európai Mobilitási Hét – autómentes nap és sok program!

Szeptember 15-22 között rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.

Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya egyre népszerűbb Magyarországon, idén például kétszázhatvan települési önkormányzat vesz részt a programokban, ezzel hazánk a harmadik helyen áll az európai országok sorában. Porga Gyula polgármester szerint a kezdeményezés legfőbb üzenete az összefogás, hiszen a veszprémi programokat nagy egyetértésben szervezték meg – kezdte meg beszédét az eseményt ismertető sajtótájékoztatón. Külön öröm számára, hogy ezúttal már a tizenhetedik alkalommal színesítik a szeptembert a környezetbarát napokkal.

Porga GyulaPorga Gyula

Dr. Tarcsa Csaba főkapitány a rendezvény fontosságát hangsúlyozta, mivel sajnos növekedtek a közlekedési balesetek a tavalyi évhez képest. Gyakori a mobiltelefon kézben tartása vezetés közben, de az ittas vezetés sem az utolsó. A Veszprémi Rendőr Sportegyesület is jelen lesz tehát a rendezvényeken.

Zentai László ezredes is kiemelte az egészséges életmód jelentőségét, elmondása szerint a katonák legfőbb fegyvere a megfelelő fizikai állapot, így szívesen tesznek eleget az egészséges és környezettudatos életmód népszerűsítésének.

Stupián AnikóStupián Anikó

Stupián Anikó a Sportolj Velünk SE elnöke ismertette a részleteket, és néhány igen fontos tudnivalóra hívta fel a figyelmet: Az Európai Mobilitási Hét folyamán, minden délután kettő és hat óra között az iskolák 1000 méteres síkfutással gyűjthetnek pontot az iskoláiknak. Minden diák csak egyszer futhat, viszont ez az egy kilóméteres táv csak az első fordulója a versenynek. A második forduló az Óváros térről történő felfutás a Stadionba, és az utolsó forduló a 8x400-as váltófutás. Hiába nyeri meg valaki külön az egyik fordulót, az eredményeket összetettben értékelik. Emellett számos új program is lesz, melyek a tervek szerint nemcsak idén, de a jövőben is gazdagítják majd a rendezvényt.

Az autómentes nap szeptember 21-én reggel nyolc órától öt óráig tart. Ebben az időintervallumban a forgalmi engedélyüket felmutató utazók ingyen vehetik igénybe az ÉNYKK veszprémi helyi járatait. Továbbá lezárásokra is lehet számítani: a Wartha Vince utcának a Stadion parkoló és a Stadion utca közötti szakasza a teljes gépjárműforgalom elől. A programok esőhelyszíne a Stadion Munkacsarnok.