Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az autósoknál Joan Roma nyerte a 15. Hungarian Baja terepralit

2018. augusztus 11. 22:55 // Forrás: MTI
Joan "Nani" Roma nyerte az autósoknál a 15. Hungarian Baja terepralit, melyet pénteken és szombaton rendeztek Veszprémben és környékén. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A spanyol pilóta mögött második helyen a lengyel Jakub Przygonski végzett, míg harmadik az orosz Vlagyimir Vasziljev lett.
Második helyével Jakub Przygonski továbbra is vezeti a világkupa pontversenyét.

A célba érkezés után Joan Roma azt mondta: nehéz volt a verseny, főleg a víz és a sár miatt, de mindenkinek ugyanolyan körülmények közt kellett teljesíteni a feladatot. A spanyol versenyző 2013 után nyerte meg ismét a Hungarian Baját.

A világkupa pontversenyét vezető Jakub Przygonski is arról beszélt, hogy sokat csúszkáltak a vizes pályán, ráadásul az utolsó öt kilométeren defektet kaptak, így lyukas bal hátsó kerékkel értek célba.

A motorosoknál - mivel a veszprémi futam volt az idei utolsó - a verseny a világkupa-győzelemről is szólt. A futamot a szlovák Stefan Svitko nyerte a portugál Mario Patrao és a cseh Jan Brabec előtt, azonban a világkupa pontversenyét végül a Veszprémben hatodikként célba érő, egyesült arab emírségekbeli Mohamed al-Balusi nyerte.

A futam után Svitko és al-Balusi is egyaránt nehéznek ítélte a pályát, melyen a sárban sokat csúszkáltak.

Eredmények, Hungarian Baja, Veszprém:

Autósok:
1. Joan Roma, Alex Haro Bravo (Mini John Cooper Works Rally) 3:48:22 óra
2. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (Mini John Cooper Works Rally) 3:48:38
3. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantin Zilcov (Toyota Hilux Overdrive) 3:58:20

Motorosok:
1. Stefan Svitko (KTM Rally) 4:02:37 óra
2. Mario Patrao (KTM 450 EXC) 4:07:10
3. Jan Brabec (Husquarna FE 450 Dakar Kit) 4:24:25
.6. Mohamed al-Balusi (KTM 450 EXC) 7:08:18

vehir.hu
további cikkek
Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! sport Veszprémi kosárlabda: Az élvonalba jutás az idei célunk! Ambiciózus terveket szövöget az idén hetvenöt éves veszprémi férfi kosárlabdaklub. Az NB I/B Piros csoport előző idényét a hatodik helyen záró Insedo Veszprém KK a következő évadban szeretné kiharcolni az NB I/A csoportba jutást, a második évben stabil középcsapattá válna, a harmadikban pedig már az élvonal meghatározó együttesévé lépne elő. Naményi Miklós ügyvezető igazgató a Vehírnek elmondta, a magyar sportfinanszírozástól független, piaci alapon működő klubot építenek. Be akarják bizonyítani, hogy a veszprémi közönség szereti a kosárlabdát, a sorsdöntő meccseik akár több ezer nézőt is vonzhatnak. ma 17:01 Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről közélet Polt Péter távozik az Alkotmánybíróság éléről Alig több mint egy év után véget ért Polt Péter alkotmánybírósági megbízatása. A korábbi legfőbb ügyész három másik alkotmánybíróval együtt a kedden életbe lépő korhatárszabály miatt távozik a testületből. Az Országgyűlésnek hatvan napon belül kell megválasztania az utódokat. ma 14:35 Nyílt nappal és ifjúsági fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban kultúra Nyílt nappal és ifjúsági fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban Szeptemberben a közönség közelebbről is megismerheti a társulatot és a színház világát, október elején pedig már az első premierre várják a nézőket. ma 14:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.