- Rögtön az első dal után bevontad a közönséget a koncertbe. Gyakran csinálsz ilyet?
- Ha van beleszólásom a szerkesztésbe, akkor igen. Az a tapasztalatom, hogy ha az emberek valamilyen szinten be vannak avatva az adott zenébe – és ez Bartók zenéjére különösen igaz –, akkor egészen másképp állnak hozzá. Így sok dolog kiderül magáról az emberről, Bartókról: hogy nemcsak egy zseniális magyar zeneszerző, hanem ott van a zenei humor is – egy egészen más humor, mint amit beszéddel tudunk kifejezni. Ha nem beszélünk a dalról, hogy mire érdemes odafigyelni, mit csinál Bartók, akkor elvész a tétel sava-borsa. Nem szeretem a klasszikus koncertek rettenetesen beszabályozott, merev viselkedési kánonját. Akkor kezd el az ember befogadni, amikor elfelejt viselkedni. Ezeknek az összekötő szövegeknek ez is a célja, hogy az emberek ne feszüljenek be Bartók Béla neve hallatán. Kiderül, hogy egy különösen élvezetes zenéről van szó.
- Népzenével fűszerezett különleges koncertet hoztatok a fesztiválra. Miért pont ezzel az iránnyal foglalkozol?
- Nagyon sokféle zenét hallottam, és ami úgy igazán, zsigerileg megtartott maga mellett, az a népzene volt. A népzenének köszönhetem Bartókot, akinek nemcsak a népzenei feldolgozásait szeretem, hanem az ettől teljesen független műveit is.
- Bartók egyfajta kedvenc?
- Abszolút. Népzenei munkám kapcsán kerültem Franciaországba, ahol Bartók Kékszakállú herceg vára előadásához kerestek zenekart, és minket, a Fonó zenekart találtak meg, akikkel akkor énekeltem. Hogy jól be tudjunk illeszkedni a darabba, minimum ismerni kell hozzá az operát. Megvettem a CD-t, rongyosra hallgattam. Egyszer csak bement a toppon lévő, romantikus Tosca mellé egy Kékszakállú herceg vára. Nagyon megszerettem Bartókot.
- Az éneklés mellett mennyire játszol hangszereken?
- Zongorázni tanultam zeneiskolában, mint oly sokan mások. Miután volt zongoránk, és nővérem is zongorázott, a nagymamám szintén kitűnően játszott, evidencia volt a zongora. De nem mernék kiállni a nagyközönség elé egyetlen egy Bartók-darabbal sem.
- Mesélj a hangszerről, amelyen a koncerten láthattunk játszani!
- Ütőgardon – nem kell hozzá egyetemi végzettség, csak jó ritmusérzék. Gyimesben használják, kísérő hangszer, olyan, mint egy hangolható dob. Ott összesen két hangszer van: hegedű és gardon, vagy furulya és gardon. Nagyon szikár zene, nincs harmónia-kísérete.
- A koncert alatt többször táncra perdültél. A zene mellett most mennyire foglalkozol a tánccal?
- Nem annyira, sajnos nem nagyon van rá időm. Egy előadás van, amelyben egy kicsit táncolnom kell, amely most megy nyáron, különböző fesztiválokon: Gera Anita Társulata, a DanceLab Image című darabja. A tánc nagy szerelem marad továbbra is. Annak idején választanom kellett az ének és a tánc között - eltelt egy-két év, hogy ezt megrágjam. A végén beláttam, hogy nem lehet lelkiismeretesen mindkét pályát csinálni. Így kiesett a kosárból a tánc, a gyerekkori szerelem, és maradt a zene, de nem bántam meg.
Herczku Ágnes és zenésztársai Bartók estje:
„A Bartóké” – Zene húros hangszerekre, ütőkre és énekszóra
Herczku Ágnes – ének
Kiss Péter – zongora
Szalai András – cimbalom
Szabó Dániel – cimbalom
Nikola Parov – gadulka, duda
Herédi Zsombor – harmonika
Orczy Géza – ütősök
A cimbalom átiratokat készítette: Szalai András
- Pályafutásod során – ahogyan ezen a koncerten is – sok kiváló zenésszel léptél fel együtt a színpadra. Van valaki, akivel nagyon szeretnél még együtt zenélni, aki rajt van a bakancslistán?
- Nem tudok nevet mondani, mert a véletlenek nagyon sokszor elrendezik ezeket a dolgokat. Zöldfülűként fogalmam nem volt, hogy ki Nikola Parov, hogy volt egy legendás Zsarátnok együttes, hogy ő egyfajta ikon volt. Ahogy elkezdtünk dolgozni, akkor jöttem rá, hogy valójában kicsoda, és mit tud. Kiss Péterrel egy zeneszerző ismerősöm hozott össze, amikor kértem, hogy ajánljon nekem egy megbízható és kitűnő zongoristát: nem kell, hogy sztár legyen. Peti nevét nagyon sokszor fogjuk majd hallani, fantasztikus tehetség, elképesztő játékos, és örülök neki, hogy mellém sodorta az élet. Nem hajtok arra, hogy valami sztárral együtt lépjek fel, nincsenek ilyen ambícióim. Szalai Andrist úgy mutatták be nekem anno, hogy ő a legjobb klasszikus cimbalmos az országban. Telnek-múlnak az évek, és ma is csak azt mondhatom, hogy az ország legjobb cimbalmosával dolgozom. Szabó Dani szintén – tudja a népzenész szakma – nagy cimbalmos a hazai kínálatban. Mire is kellene várnom? Semmilyen hiányérzetem nincs a zenészeket illetően.
- Mutasd be nekünk a Herczku Ágnes és a Banda zenekart!
- Amikor jöttek a szervezői meghívások, és kérdeztük, hogy népzenét vagy világzenét szeretnének-e, legtöbbször mindkettőt kérték. De két zenekart nem tudnak megfizetni. Az ésszerűség is arra vezetett minket Nikolával, hogy csináljunk egy „kombinált” zenekart. Nikolát egyébként is egyre jobban kezdte érdekelni maga a vonós hangzás. Akkor verbuváltuk ezt a „bandát”. Van két hegedűsünk: Hegedűs Máté és Pálházi Bence, brácsásunk: Fekete Márton „Kispuma”, nagybőgősünk: Molnár Péter, plusz Nikola, illetve Gera Gábor, vagy Herédi Zsombor harmonikán – így egy erőteljes, tömött hangzással szólnak a dalok, mindegy, hogy éppen tiszta népzenét, vagy úgynevezett világzenét játszunk.
