Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi gyárlátogatáson vett részt a svájci nagykövet

2018. augusztus 2. 17:36 // Forrás: MTI, VEHIR
Peter Burkhard szerint nem áll távol a két ország munkához való hozzáállása.

Svájc a 12. legfontosabb befektető ma Magyarországon. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még tavaly jelentette be, hogy 4,2 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi elektromotor gyárát a svájci Maxon magyarországi leányvállalata, a Maxon Motor Hungary Kft. A beruházás összesen 102 új munkahelyet teremtett a városban.

Peter Burkhard svájci nagykövet személyesen volt kíváncsi a cégre, hisz mint lapunknak elmondta, a nagykövetségnek fontos, hogy miként érzik magukat az alpesi országból jött vállalkozások. Csütörtökön Ovádi Péter országgyűlési képviselővel, Porga Gyula polgármesterrel, és a cég vezetésével tekintette meg a veszprémi üzemet.

Peter Burkhard kék ingben, mellette Ovádi PéterPeter Burkhard kék ingben, mellette Ovádi Péter

Elmondása szerint mély benyomást tett rá a városban működő cég, hisz hasonlóan működik, mintha azt Svájcban tenné: precíz és hatékony termékeket állítanak elő, és sokat tesznek a dolgozók jólétéért.

„Mindkét dolog jellemző Svájcra, ezt jó látni, ez példa lehetne mások számára is”

- mondta Burkhard, aki szerint Magyarország és Svájc közt van megértés, és nem áll távol a két ország munkához való hozzáállása.

A Maxonról
A Maxon főtevékenysége villamos motor, áramfejlesztő gyártása, ezen belül az egyenáramú villamos motorok és részegységeinek gyártása, szerelése. A veszprémi gyártóközpontban előállított elemek jelentős részét a NASA-nak szállítják, és azokat a következő Mars-szondák elektromotorjaiban fogják használni.

Ma 30 országban vannak jelen, négy gyártóhelyük közül egy Veszprémben található. A magyar céget 2001-ben alapították, jelenleg a foglalkoztatottak létszáma 400 fő körüli. 2010-ben 280 millió forintos állami támogatást kaptak egy 1 milliárd forintos gépbeszerzésre és beruházásra. A svájci anyavállalat az egyenáramú motorok területén piacvezető Európában- MTI.

Ovádi Péter a találkozó után örömét fejezte ki a Vehir.hu-nak, hogy a nagykövet személyesen látogatott Veszprémbe. „Cél, hogy a térség vállalatai erősek legyenek, hisz kiemelt fontossággal bírnak a foglalkoztatottság szempontjából"- mondta. Azért, hogy elősegítse fejlődésüket, Ovádi áprilisi megválasztása után két térségi vállalkozói fórumot is létrehozott, hogy az itt megfogalmazott hangokat az elé a parlamenti Vállalkozásfejlesztési Bizottság elé tárja, amelyben ő maga is pozíciót vállalt.

Címlapfotó: Peter Burkhard 2018 augusztus 2-án a Maxon Motor veszprémi irodájában.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.