Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Válogatás az Utcazene pénteki programjából

2018. július 20. 4:00 // Forrás: utcazene.hu
Lássuk, mivel érdemes tölteni az estét, miután letettük a munkát erre a hétre!

Holy Moly & The Crackers (UK)

Az angol Holy Moly két énekese, Conrad Bird és Ruth Patterson 2008-ban, még tinédzserként találkoztak először, amikor Ruth még hegedülni tanult, de nagyzenekaros karrierjének sajnos véget vetett egy krónikus ízületi gyulladás. Ruth azonban nem adta fel, énekelni tanult, aztán a duó találkozott a harmonikás Rosie Bristow-val, és tradicionális ír, amerikai és balkáni népzenét kezdtek el együtt játszani. Aztán 2015-ben Newcastle-be költöztek, ahol csatlakozott hozzájuk a jazz/funk basszista Jamie Shields és a dobos Tommy Evans. Velük vált véglegessé, illetve változik azóta is az együttes zenéje, ami lazán át tud csúszni skába vagy rockabillybe, úgy, hogy közben a tradicionális elemek végig hangsúlyosak maradnak. A Holy Moly & The Crackers azóta megtett több ezer kilométert, bejárta Európát, fellépett hatvan fesztiválon, adott háromszáz koncertet, elkészített egy bemutatkozó albumot (Salem), alapított egy saját lemezkiadót, és bevett még egy gitárost, akinek köszönhetően élőben végképp megállíthatatlanok.

Mikor láthatom őket?

Pénteken 20:30-tól az Óváros téren.


TERESA BANGSGAARD (DK)

A dán Teresa Bangsgaardról semmi információ nincs fent az Utcazene honlapján, sőt, úgy általában az interneten sem. De őszintén szólva pont ettől kezdett el érdekelni, vajon honnan az istenből kapartak elő a szervezők egy olyan zenészt, akinek még egy a saját anyanyelvén elérhető bioja sincs? A videókat elnézve egyébként Teresa az a faja előadó, aki ugyanúgy jól működik egy szál gitárral, mint a creepy hangulatú erdei videoklipben.

Teresa Bangsgaard - Out in the Woods (Official Music Video) from Sicilla Luna on Vimeo.

Mikor láthatom?

Pénteken 21 órától a Fortuna-udvarban.


Jack and the Weatherman (NL)

A Jack and the Weatherman a hollandiai Haarlemből származó akusztikus duó, akik annak ellénére, hogy még csak idén áprilisban jelentették meg debütáló nagylemezüket (The Lucky Ones címmel), a Spotify-on egészen elképesztő módon a fiatalembernek 14 millió streamnél tartanak. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy lágy, kedves, pozitív üzenetű, de energikus zenéjük (a videóik alatti kommentekből ítélve) a világon mindenhol ugyanúgy hat az emberekre, és zenéjük ugyanazt jelenti Braziliától Chilén, Amerikán, Ausztrálián és Németországon át Magyarországig. Nevezetesen azt, hogy: élni jó.

Mikor láthatom őket?

Pénteken 21 órától a Kossuth utca közepén és szombaton 21 órától a Vár Áruház előtt.


Teljes program: utcazene.hu

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.