Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Öt hétig gyerekparadicsommá változik a Deák

2018. május 24. 4:01
Ismét nyári napközi táborban vehet részt több mint kétszáz, veszprémi lakcímmel rendelkező vagy veszprémi általános iskolába járó 1-7. osztályt végzett diák.

Az önkormányzat 2007 óta rendezi meg népszerű nyári táborát, amelyre – az előző évek tapasztalatai alapján – mintegy 260 diákot várnak az idén. A július 2-től augusztus 3-ig, naponta 7 és 16 óra között működő tábor helyszíne a tavalyi pozitív tapasztalatokra alapozva ezúttal is a Deák Ferenc Általános Iskola lesz. A táborba június 6. szerdáig lehet jelentkezni az iskolákban, a határidő utáni jelentkezést azonban nem tudják elfogadni.

A részvételi díj naponta 2200 forint. A tábor működtetésének teljes költségvetése nagyjából 11 millió forint lesz, amiből 6,7 millió forintot az önkormányzat finanszíroz. A napi részvételi díj az étkezések és a programok költségeit is tartalmazza.

Hogy mik ezek a programok? Amellett, hogy a tábor helyszínén sportolási lehetőségekkel, kézműves foglalkozásokkal kötik le a gyerekeket, a diákoknak szinte minden napra jut egy iskolán kívüli élmény: kirándulás a Balatonnál, a balácai római kori villába, a zirci arborétumba, a bakonybéli Csillagdába, gyalogos túrák, állatkert-látogatás, múzeumpedagógiai foglalkozások, bobozás Balatonfűzfőn, interaktív nyomdalátogatás és hetente egy mozilátogatás.

Hogy a rászoruló gyerekek se maradjanak ki a táborozás élményéből, a szülők kérvényezhetik kedvezményes részvételi díj megítélését, melyről a gyermek iskolájának igazgatója dönthet.

A tábor öt hete alatt 12-13 pedagógus felügyel majd a gyerekekre, köztük gyógypedagógusok is.


Illusztrációink a tavalyi táborban készültek.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.