Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
6°C

Emberbarátian cselekednek

2018. február 6. 4:03
Sajtótájékoztató keretében számolt be elmúlt évi tevékenységéről hétfő este a KDNP Veszprém Városi Szervezete.

Az esemény apropóját a veszprémi szervezet hagyományos újévnyitó taggyűlése adta a Gourmandia Étteremben, melyen kötetlen formában értékelik az elmúlt esztendőt, előretekintenek a következő időszakra és az emberi kapcsolatokra is nagyobb hangsúlyt fektetnek. Latorczai János elnök a tájékoztató elején leszögezte: büszkék emberbaráti közösségükre, amelynek ma már több mint 100 tagja van. Ezzel az ország egyik legerősebb kereszténydemokrata szervezetének számítanak, és ugyancsak az országban egyedülállóként saját alapítvánnyal rendelkeznek a Veszprém a Kereszténységért Alapítvány révén.

Latorczai JánosLatorczai János

Ami a 2017-es évet illeti, tavaly összesen tíz taggyűlést tartottak, ebből hét alkalommal kizárólag szakmai felvetéseknek adtak helyet, míg a többi esemény alkalmával előadások, tájékoztatók hangzottak el és különböző rendezvényeket szerveztek.

A tavalyi év legfontosabb állomása dr. Horváth Balázs rendszerváltó miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter emlékhelyének felavatása volt, amely teljes mértékben a KDNP gondolatiságát tükrözi. Kiemelt jelentőséggel bírt a szervezet életében a 2017. februári taggyűlés is, ahol Bayer Zsolt tartott előadást Gaal Gergely országgyűlési képviselővel közösen, valamint a júniusi nyárnyitó esemény, ahol Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP veszprémi frakcióvezetője és országgyűlési képviselőjelölt beszélt. Emellett egymillió forinttal támogatták a kárpátaljaiakat a Petőfi Színház jótékonysági akcióján keresztül, a tervekről és célokról tartott előadást Némedi Lajos alpolgármester, de részt vettek a Gizella Napokon, a Szent Mihály napi búcsún és számos helyi megemlékezésen is (június 4, október 6, 23., november 4.).

Latorczai elmondása szerint nagyon jó kapcsolatot ápolnak a megyei és városi intézményekkel, valamint a társszervezetekkel is (például a győriekkel és a Fejér megyeiekkel, de ők szervezték a budapesti KDNP zirci és herendi látogatását is).

A sajtótájékoztatón részt vett Czétényi Balázs, a Veszprém megyei szervezet új elnöke is, aki a társszervezetek működéséről szólva elmondta: elsődleges feladatuk most a megyei kapacitások felmérése, hogy megfelelő energiákkal vehessenek részt a kampányban, mint koalíciós partner. Az elmúlt évek külpolitikai változásaihoz idomul a társadalom is, így minden szervezet gyarapszik, és újak jönnek létre: az elmúlt egy hónapban Balatonalmádiban és Balatonedericsen alakult új szerveződés, mindkét helyen elsősorban a kampánytevékenységekre koncentrálnak most – tájékoztatott Czétényi.

Czétényi BalázsCzétényi Balázs

Az elnök két és fél éve vezeti a KDNP Balatonfüred Városi Szervezetét is, mely azóta létrehozta a Balatonfüredi Értelmiségiek Keresztény Egyesületét. Korábban két előadást is tartottak a nagyérdeműnek: Maróth Miklós a kereszténység és az iszlám kapcsolatáról beszélt, míg dr. Zlinszky János a fenntarthatóságról adott elő, február 22-én pedig Lentner Csaba folytatja a sort, aki a közgazdaság helyzetét és a béruniót veszi górcső alá. A szervezet ezen túl március 21-ére egy felvonulást hirdet, amely a keresztény értékek mellett áll ki.

Latorczai János újságírói kérdésre hozzátette: a szokásos módon készülnek a választásokra, amibe az egyházi rendezvényeken való részvétel is beletartozik. Bár van, aki kritikával illette az egyház „politizálását”, Latorczai szerint „a pap is ugyanolyan ember, aki ugyanúgy kinyilatkoztathatja a hitvallását. Akárcsak az egyházi közösségek, amelyekben mi is erőteljesen ott vagyunk.”

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.