Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Márfi: kereszténység nélkül Európa megszűnik létezni

2018. január 7. 4:00
Hagyományos újévi összejövetellel indította az esztendőt a veszprémi önkormányzat és a Pannon Egyetem szombaton az egyetem aulájában.

Az 1996 óta minden évben megszervezett rendezvényen újévi aggodalmairól beszélt Márfi Gyula katolikus érsek, aki kifejtette: fél tőle, hogy Európa megszűnik a mai formájában létezni. Európa ugyanis elszakadt keresztény gyökereitől Márfi szerint: miközben a földrész munkaerő-hiánnyal küzd, bevezeti a melegházasságot; miközben toleranciát hirdet, intoleráns a keresztényekkel szemben; vagy amíg demokráciáról szónokol, valójában vallásrendeken alapuló totalitárius rendszert telepít, „ami legyünk őszinték, hasonlít egy kicsit a fajelméleten alapuló nácizmusra, illetve az osztályelméleten alapuló kommunizmusra”. Olyan rendszer épül, ami nem ismeri el sem a vallás-, sem a gondolat-, sem a sajtószabadságot.

Márfi szerint kultúránk értelmezhetetlen a kereszténység nélkül, legyen szó festészetről, irodalomról vagy akár a könnyűzenéről. Biztatónak nevezte azonban, hogy hazánkban már vannak jelei a keresztény megújulásnak. Ilyennek tartja az új Alaptörvényt, mely szól a keresztény múltról is, és azt a tendenciát, hogy egyre több világi eseményre is meghívják, és növekszik a keresztelések és házasságkötések száma is.

A rendezvényen Rozsnyói Péter zongoraművész szórakoztatta a közönséget.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Felgyorsultak az események a Sándor-palotában közélet Felgyorsultak az események a Sándor-palotában Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában fogadta a parlamentbe jutott pártok vezetőit. Az államfő a választásokon győztes Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert kéri fel kormányalakításra, a megbeszélésen azonban a leendő miniszterelnök az elnök távozását sürgette. A nap folyamán a leköszönő kormánypártok vezetőivel is egyeztetett az államfő, míg a Mi Hazánk Mozgalom óvást nyújtott be az eredményekkel kapcsolatban. tegnap 16:29 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál közélet 686 milliónyi probléma a Kutyapártnál „…lehet, hogy jót tenne az országnak, ha egyszer lenne egy olyan választás, ahol a többség nem valaki ellen adja le a szavazatát, hanem valakire.” – Írta Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke a Facebookon, aki kutyapártos iróniával, de kellő komolysággal foglalta össze a párt helyzetét azután, hogy az egy százalékot sem sikerült elérni a választáson. tegnap 11:49 Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze közélet Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze Az egyértelmű választási eredményre tekintettel a köztárasági elnök Magyar Pétert előzetesen tájékoztatta arról, hogy az Alaptörvényben meghatározott feladatainak megfelelően az Országgyűlés alakuló ülésén hivatalosan is őt fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre – írta Sulyok Tamás államfő a Facebook-oldalán szerdán. tegnap 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.