Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Körültekintőnek kell lenni az internetes vásárlásnál

2017. szeptember 27. 12:22 // Forrás: mti
A vásárlók minden esetben körültekintően járjanak el az online vásárlásnál, nézzék meg a kiválasztott webáruház honlapját, hogy szerepel-e azon a cég pontos neve, székhelye és postacíme, hiszen ezeket az Európai Unióban minden cégnek fel kell tüntetnie - mondta Kóródy Dávid, a Budapesti Békéltető Testület hivatalvezetője szerdán a köztévében.

A testület hivatalvezetője ugyanakkor azt javasolta, hogy ha a vásárlók a cég honlapján csupán egy e-mail címet találnak, akkor azzal a webáruházzal lehetőleg ne kössenek szerződést. A testülethez érkező panaszok közül kiemelte az internetes vásárlásoknál a fogyasztó számára biztosított 14 napos elállási joggal és a tartós fogyasztási cikkek vásárlásánál az egy éves kötelező garanciával összefüggő problémákat.

Kóródy Dávid közölte: az elállási jog gyakorlásánál abból adódnak a fogyasztó és a kereskedő közti konfliktusok, hogy vannak cégek, amelyek ki akarnak bújni az elállási jog által rájuk kiszabott kötelezettség alól és olyan többlet feltételeket követelnek a vásárlótól, ami a jogszabályban nem is szerepel. Példaként említette, ha a cég csak eredeti, bontatlan csomagolásban hajlandó visszavenni az adott terméket.

Szólt arról is, hogy a tartós fogyasztási cikkeknél az egy éves garancia azt jelenti, hogy ha a termék meghibásodik, akkor a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy eladáskor még hibátlan volt, ha ezt nem teszi meg, akkor ki kell cserélnie vagy ki kell javítania az adott terméket.

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.