Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Elkezdődött a tanév

2017. szeptember 1. 4:28
Csütörtök délután rendezték meg az évnyitókat a Veszprémi Tankerületi Központ iskoláiban. A Dózsában sportpályát is avattak.

A Dózsa György Általános Iskolában leginkább az elsősök várhatták a tanév kezdetét: három osztályban 65 kisdiák kezdi meg tanulmányait pénteken.

Lengyel Károly igazgató köszöntötte a diákokatLengyel Károly igazgató köszöntötte a diákokat

Az intézményben a nyári szünetben sem állt meg az élet: tantermeket, vizesblokkokat újítottak fel, és az udvaron elkészült az új sportpálya is, amire az önkormányzat önként vállalt feladatként 31 millió forintot biztosított. További 670 ezer forintból két kosárlabdapályát is kialakítottak, ezt a Tankerület finanszírozta. A sportpályát Halmay György, az önkormányzat Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke avatta fel.

új sportpályával gazdagodott az iskolaúj sportpályával gazdagodott az iskola

A 2017/18-as tanév 180 tanítási napból áll majd, az első félév január 26-ig tart. A tanévet három szünet töri meg: az őszi október 30-tól november 3-ig, a téli december 27-től január 2-ig, a tavaszi március 29-től április 3-ig tart.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.