Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Naponta átlagosan 4961 lépést tesznek meg az emberek világszerte

2017. július 13. 15:36 // Forrás: mti
Naponta átlagosan 4961 lépést tesznek meg az emberek világszerte - derült ki az amerikai Stanford Egyetem elemzéséből, amely szerint a magyarországi átlag 5300-5500 lépés között van.

A kutatók több mint 700 ezer ember okostelefonjáról gyűjtöttek be adatokat: egy Argus nevű alkalmazás mérte a felhasználók mozgását. Ebből kiszámították, hogy a hongkongiak teszik meg naponta átlagosan a legtöbb, 6880 lépést, az indonéziaiak pedig a legkevesebb, mindössze 3513 lépést - írta a BBC News.

"Ez a kutatás ezerszer nagyobb, mint az emberek mozgásmennyiségével foglalkozó bármely korábbi vizsgálat" - húzta alá Scott Delp, a Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője. A szakemberek a testmozgási egyenlőtlenség fogalmát használták a tanulmányukban. Ez olyan, mint a vagyoni egyenlőtlenség, csak nem a gazdagok és a szegények, hanem a legfittebbek és leglustábbak közötti különbséget jelenti. Kimutatták, hogy minél nagyobb a testmozgási egyenlőtlenség, annál magasabb az elhízottak aránya egy országban.

"Svédország például egyike azon országoknak, ahol a legkisebb a különbség a lakosság legmozgékonyabb és leglustább hányada között. Itt az egyik legalacsonyabb az elhízottak aránya is" - magyarázta Tim Althoff, a kutatók egyike. Az Egyesült Államokban és Mexikóban nagyjából ugyannyi lépést tesznek meg naponta az emberek, Egyesült Államokban mégis nagyobb az aktivitási egyenlőtlenség és magasabb az elhízottak aránya.

A szakemberek azt is kimutatták, hogy az olyan országokban, ahol alacsony az elhízottak aránya és kicsi az testmozgási egyenlőtlenség - ilyen például Japán is -, a férfiak és a nők átlagosan ugyannyit mozognak. A nagy testmozgási egyenlőtlenséget mutató országokban azonban - Egyesült Államok, Szaúd-Arábia - a nők azok, akik kevesebbet mozognak.

A tanulmányukban 69 amerikai várost rangsoroltak aszerint, hogy mennyire könnyű bennük gyalog boldogulni. Az adatok szerint New York és San Francisco is a "gyalogosbarát" városok közé tartozik, Houstonban és Memphisben azonban autóra van szükség a boldoguláshoz. Nem meglepő, hogy az emberek többet jártak gyalog a gyalogosbarát városokban. A kutatók szerint az ilyen információk segíthetnek a városok megtervezésében, átalakításában, hogy azok több mozgásra ösztönözzék a helyieket.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.