Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerdától működik a helikopter-leszállóhely a kórháznál

2017. január 17. 13:46 // Forrás: Csolnoky Ferenc Kórház
Dr. Dávid Gyula, a Csolnoky kórház megbízott főigazgatója közleményben tudatta, hogy végre használatba veszik az onkológiai centrum tetején található helikopter-leszállóhelyet.

A főigazgató az alábbi közleményt juttatta el a sajtóhoz:

Ezúton tájékoztatom a tisztelt sajtó munkatársait, hogy a Csolnoky Ferenc Kórház központi telephelyén, a Regionális Onkológiai Centrum tetején kialakított helikopter leszálló hely 2017. január 18-tól megkezdi rendeltetés-szerű működését, fogadja a légimentőket. A hatósági engedélyezési folyamat lezárult, minden szükséges engedély rendelkezésre áll és jogerős. A személyi és a tárgyi feltételek teljes körűen biztosítottak.

Az elmúlt évben több alkalommal is nehézséget okozott az engedélyeztetési eljárás elhúzódása, a mentőhelikoptereknek a Mártírok útján kellett leszállniuk, a gyorsétterem előtt. A főigazgató már augusztusban elmondta, hogy a leszállópálya használatba vétele az engedélyeztetési eljárás elhúzódása miatt késelekedik – a folyamat most, majdnem fél évvel később ért véget, így mostantól nem kell az úttesten leszálló helikopterekre számítanunk.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.