Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

December 16-ig még igényelhető a méhnyakrák elleni vakcina

2016. december 8. 15:09 // Forrás: mti
A térítésmentes védőoltásra azok a lányok jogosultak, akik a 7. osztályba járnak - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-t csütörtökön.

Az ÁNTSZ emlékeztetett, a kormány a hazai oltási rend erősítése érdekében 2014 szeptemberétől vezette be a 12. életévüket betöltött és az általános iskola 7. évfolyamát végző lánygyermekek számára a humán papilloma vírus (HPV) elleni kampányoltást, amelyet így igényelve térítésmentesen kapnak a lányok.

A szülőket az iskola-egészségügyi szolgálat segítségével szinte kivétel nélkül sikerült elérni - írták, a szülői nyilatkozatok 99,3 százaléka érkezett vissza a védőnőkhöz. Az országos program bevezetésének első évében a 46 ezer jogosult gyermek szülei közül 35 ezer kérte a védőoltást gyermekének, azaz az érintettek túlnyomó többsége, 77,5 százaléka élni kívánt a felkínált, térítésmentes oltás lehetőségével, a jogosultak további 5,6 százaléka pedig már korábban megkapta az oltást.

A 2016/2017-es tanévben a szülői nyilatkozatok 99 százaléka visszaérkezett az iskolavédőnőkhöz, a december 5-i adatok szerint a 45 ezer jogosult 7. osztályos leány közül 33 600 (75,2 százaléka) kérte a védőoltás beadását. Összességében az iskolai kampányoltás keretében már százezer lánygyermek kapott HPV-elleni védőoltást.

Az ÁNTSZ közölte azt is, Szentes Tamás országos tisztifőorvos csütörtökön nyílt levélben kérte azokat szülőket, akiknek a hetedikes kislánya a szeptemberi oltási körből kimaradt, december 8-16 között igényeljék a térítésmentes vakcinát az iskolákban. A védettséghez két oltás szükséges, hat hónap különbséggel. A nemzeti védőoltási programba bekerült vakcina 93 százalékot meghaladó védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányok esetében.

Magyarországon a méhnyakrák a 45 év alatti magyar nők második leggyakoribb rákos megbetegedése, évente közel 400 nő veszti életét ebben a megbetegedésben.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.