Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az elektromos cigaretta használata segít a leszokásban?

2016. szeptember 14. 21:52 // Forrás: mti
Az elektromos cigaretta egyre szélesebb körű elterjedése ugyan nem sarkall több ember a dohányzás abbahagyására, de azoknak, akik meg akarnak szabadulni rossz szokásuktól, segít a céljuk elérésében - állapították meg brit kutatók.

A The British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban közölt kutatás azt vizsgálta, hogy 2006 és 2015 között hány embernek sikerült letennie a cigarettát és hányan kértek segítséget a leszokáshoz Angliában. A vizsgált időszakban több mint nyolcmillió ember tűzött ki határidőt a leszokásra - írta a BBC News.

A tanulmány készítői szerint az e-cigaretta használata tavaly nagyjából 18 ezerrel növelte a sikeresen leszokottak számát. A londoni University College és a Cancer Research UK brit rákkutató intézet szakemberei ugyanakkor rámutattak, hogy megfigyeléses vizsgálatról lévén szó, nem tudják bizonyítani a közvetlen összefüggést ok és okozat között.

Az egészségügyi szakemberek szerint továbbra is a receptre kapható gyógyszerek és az ingyenes segítő szolgálatok jelentik a leghatékonyabb módszert a leszokásra.

2007-es forgalomba kerülése óta azonban az elektromos cigaretták eladásai folyamatosan növekednek Nagy-Britanniában, ahol ma már csaknem három millióan használják az eszközt. Az elmúlt években a leszokni vágyó britek e-cigarettára cserélték a nikotinos tapaszt és rágógumit, továbbá a nikotin helyettesítésére szolgáló gyógyszeres kezelések igénybe vétele is visszaesett.

A kutatócsoportot vezető Robert West, az UCL munkatársa szerint az elektromos cigaretták egyre nagyobb elterjedése miatt ugyan nem próbálkoznak meg többen a leszokással, de az eszköz egyre szélesebb körű alkalmazása összefüggésben van a sikeres leszokások számának növekedésével. Az eredmények azt sugallják, hogy az elektromos cigaretták használata hozzájárul a dohányzási ráták visszaeséséhez: 2014-ről 2015-re 1 százalékkal csökkentek a dohányzási mutatók Angliában.

Az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England) szerint

az e-cigaretta 95 százalékkal kevésbé ártalmas, mint a normális cigaretta,

és ha dohányzásról leszoktató programmal együtt alkalmazzák, akkor a dohányosok többségének segít a teljes leszokásban.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.