Sztoikus tekintettel, egysíkú hangon ismétli önmagát: fájni fog, nagyon fájni fog. Mint ahogyan borzasztóan fájhatott azok hozzátartozóinak elvesztése, akik az öngyilkosságot választották, ellehetetlenített helyzetükben, amikor csődbe mentek. Simlis, finom modorú emberek rászedésének köszönhetően. Nagyon sokan híztak meg a libahájnak köszönhetően és egyfajta poszt-szocialista-liberális-kapitalizmusnak köszönhetően.
Azért senkiben se legyen egy csöppnyi kétség, ezek megszavazzák a libást főgórénak. Ő a stróman, a balek, a koalíció legjelentéktelenebb vezéráldozata. A megbukott állampárt karakter nélküli figurája, az ex-cenzor palotapincsije. A párton kívüli népmesei hős, aki egy forintért fog „ócsítani”, ahogy ezt e szót használta egyik elődje. Ugye emlékszünk még rá, a másik népi alakra, a D-209-es re, akit maga a nagy Gúnár puccsolt meg. Csak úgy, népérdekből. Most ezek meg azt szajkózzák, hogy a nép érdeke ezt meg azt kíván meg tőlük. Én meghúzom a nadrágszíjat, és te nem kapsz levegőt, te balga magyar, mert veled bármit megtehetek – gondolják. Papírból olvassa fel a libás: én szeretem a hazám – olyan stílusban, mintha temetésen lenne.
Ezt kapjuk a rendszerváltás huszadik évfordulójára. Ezektől, ezt. Erre képesek.
Jólétet, szociális biztonságot, munkahelyeket, hidat Párkányban, Széchenyi-tervet, új Nemzeti Színházat, Millenáris Parkot, lakástámogatást, a mezőgazdaságból élőket védő törvényeket, egy őszinte szót, eddig csak másoktól kaptunk.
Ezek, ha demokrataként tudnának viselkedni, habár erre teljesen képtelenek, akkor alávetnék önmagukat a népakaratnak, az előre hozott választásokon megmérettetnének, mint minden tisztességes demokrata.
Így megint a Gúnár jár a legjobban, felelősség nélkül hátradőlhet medencéjében, lubickolhat a kora nyári időben és napi 230 ezer forintot költhet szűkebb családjára az elzabrált villában.
