Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C

Vonósnégyes és kamarazenekar a csütörtöki programban

2016. augusztus 3. 22:29 // Forrás: auerfesztival.hu
Délután a Kodály Vonósnégyes, este pedig a hazai pályán játszó Mendelssohn Kamarazenekar Glenn Dicterow-val kiegészülve zenél az Auer Hegedűfesztivál harmadik napján.

A Kodály Vonósnégyest 17:30-tól láthatjuk-hallhatjuk a Megyeháza Szent István termében.

A Kodály Vonósnégyest 1966-ban alapította a Liszt Ferenc Zeneakadémia négy diákja; az együttes mára a világszerte ünnepelt kvartettek egyike. A kezdetektől sikeres kvartett már az alapítás évében kimagasló eredménnyel szerepelt a Nemzetközi Vonósnégyes Versenyen, Genfben. A világhírű együttes 1972-ben vette fel a XX. század kiemelkedő jelentőségű magyar zeneszerzője iránti tiszteletből Kodály Zoltán nevét. Nem meglepő tehát, hogy a kvartett Kodály zenéjének lehető legautentikusabb előadását és – névadójukhoz hasonlóan, egyfajta médiumként – a magyar népzene üzenetének közvetítését tekinti legalapvetőbb feladatának, óriási hangsúlyt helyezve azokra a hagyományos értékekre, melyeket Kodály a zenekultúra esszenciájának vélt.

Az elmúlt évtizedek alatt a Kodály Vonósnégyes több mint 60 lemezt készített, egyebek mellett rögzítették Haydn, Beethoven és Schubert összes vonósnégyesét. A Mendelssohn és Bruch-oktetteket bemutató lemezüket nemrégiben a BBC „Az év legjobb kamarazenei felvétele” díjjal jutalmazta. Hasonlóan mértékadó a Classic CD magazintól kapott „Legjobb kamarazenei felvétel” - elismerés, melyet Haydn op. 64-es kvartettjének felvételével érdemeltek ki. Az együttes megkapta az egyik legrangosabb állami kulturális elismerést, a „Magyar Művészetért Díjat”.

Az együttes tagjai: Falvay Attila és Bangó Ferenc – hegedű, Fejérvári János – mélyhegedű, Éder György – cselló.

Este nyolctól a Hangvillában Glenn Dicterow és a Mendelssohn Kamarazenekar ad közös koncertet.

Glenn Dicterow napjaink egyik legkiválóbb, Amerika- és Európa-szerte zenekari és koncert-szólistaként is egyaránt jól ismert hegedűművésze. Két évvel ezelőtti visszavonulásáig a New York-i Filharmonikusok ünnepelt koncertmestere és szólistája volt harmincnégy éven keresztül. A 2013/14-es szezon végén visszatért Kaliforniába, ahol a Juilliard Vonósnégyes alapítójának életműve előtt tisztelgő, a Los Angeles-i Thornton School of Music által nemrégiben létrehozott Robert Mann Alapítvány hegedű és kamarazene tanszékének vezetőjévé nevezték ki. Emellett aktívan tanít a világhírű New York-i Juilliard School és a Manhattan School of Music karain.

A legnagyobb kiadóknál jelentek meg lemezei, ezek között találjuk Copland Hegedűszonátáját és Zongoratrióját az EMI, Sosztakovics Hegedűversenyét a New York-i Filharmonikusokkal a Radiothon, Rimszkij-Korszakov Seheredázéját szintén a New Yorkiakkal és Yuri Temirkanovval a BMG, Kurt Masurral a Teldec felvételein. Legújabb CD-jén szólóhegedű és kamaraművek szerepelnek, ezek között Corigliano hegedű-zongora szonátája és Korngold Sok hűhó semmiért szvitje. Elsőként vette lemezre Bernstein Szonátáját és Martinu Három madrigál hegedűre és brácsára című művét.
A számos nemzetközi versenyen díjat nyert Glenn Dicterow a New York-i Juilliard School-ban Ivan Galamian növendékeként szerezte diplomáját, tanult továbbá Henryk Szeryng irányítása alatt, de – ami számunkra, veszprémiek számára különösen is érdekes – Auer Lipót leghíresebb egykori növendékénél, Jascha Heifetznél is!

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.