Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

'Érthetetlen, miért nem szállhatnak le a helikopterek a kórháznál'

2016. augusztus 1. 14:19
A vasárnapi mentőhelikopteres akció kapcsán tartott sajtótájékoztatót Katanics Sándor hétfő délután a kórház előtt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, valamivel 13 óra után egy mentőhelikopter szállt le a kórház közvetlen szomszédságában, a Kórház utca és Mártírok útja kereszteződésében.

Katanics szerint érthetetlen, hogy a kórház alig hét hónapja átadott helikopter-leszállóhelye miért nem üzemel. A képviselő úgy fogalmazott, hogy vészhelyzet van Veszprémben, emberéleteket veszélyeztet a jelenlegi helyzet. Katanics a döntéshozók, köztük a politikusok felelősségét emelte ki, ugyanakkor nem tudott információval szolgálni az általa hónapok óta ismert probléma pontos jogi hátteréről.

Katanics SándorKatanics Sándor

Katanics Sándor információi szerint vasárnap két alkalommal vették igénybe mentőhelikopter segítségét Veszprémben. Az első esetben a Csolnoky Ferenc Kórházból szállítottak beteget Zalaegerszegre – a sürgősségi osztály kérésére ekkor vették igénybe a kórház melletti kereszteződést. Majd a délutáni órákban Zánkáról érkezett a helikopter egy sikeresen újjáélesztett kisfiúval a fedélzeten, ekkor azonban a Veszprém Arénánál landolt a jármű, és mentőautóval szállították a beteget a kórházba. Mindkét páciens állapota kielégítő – tette hozzá.

Katanics Sándor arra kérte a döntéshozó politikusokat, hogy mielőbb – akár törvénymódosítással – segítsék a helyzet megoldását.

Zatkalik Dániel
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.