Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az Utcazene Fesztiválon koncertezik a legismertebb magyar blues gitáros

2016. július 19. 17:29 // Forrás: wikipedia, hardrock.hu
Little G Weevil azon kívül, hogy itthon az X-faktorban zsűrizett, főleg az USÁ-ban futott be nagyobb karriert, pengetni is inkább ott penget. Az atlantai gitárost szerda este lehet elcsípni az Óváros téren.

Little G Weevil, vagyis polgári nevén Szűcs Gábor 1977-ben látta meg a napvilágot Magyarországon, egészen 17 éves koráig pedig nem a gitározás, hanem a dobolás érdekelte, ám az amerikai blues énekes, John Lee Hooker annyira nagy hatással volt rá, hogy inkább lerakta a dobverőt, és pengetőt ragadott. Első zenekarát 1996-ban alapította, majd 1998-ban tűnt fel a Spo-Dee-O-Dee formációban, akikkel évekig turnézott Európában. A Pure Blues nevű zenekarát 2001-ben alapította meg, a három évvel később kiadott One című albuma pedig bekerült az 15 zenei újságíró által összeállított „303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című kötetbe.

Amíg Magyarországon élt, minden idejét a bluesnak szentelte, de úgy gondolta, itthon nem adottak a feltételek stílusa kibontakozásához, így az Egyesült Államokba, Memphisbe tette át székhelyét, ahol eleinte nem a zenélésből élt, hanem évekig mosogatott.

Civil állása mellett végig meghallgatásokra járt. Jól is tette, hiszen meg lett az eredménye: 2005-ben első európai blues zenészként egyéves szerződést írt alá a memphisi legendás Beale Street-en található Blues City Café-ban, ahol nem kis sikereket aratott. Ugyanebben az évben adta ki első szólófelvételét is. 2007-ben leszerződött az atlantai King Mojo Records lemezkiadóval, második albuma 2011-ben jelent meg The Teaser címmel, amely világszerte kitűnő kritikákat kapott.

A korong számos amerikai és nemzetközi blues slágerlista dobogós helyén szerepelt, illetve egy hónapig vezette a blues slágerlistát Franciaországban. A neves brit Mojo magazin is az év tíz legjobb albuma közé választotta.

A weevil jelentése: zsizsikA weevil jelentése: zsizsik

2013 januárjában benevezett a világ legnagyobb blues zenei versenyére, az International Blues Challenge-re, amelyen szóló/duó kategóriában megnyerte a világ legjobbjának járó címet. A négy napos versenyen 17 ország 200 indulója közül bizonyult a legjobbnak. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik, és eddig utolsó önálló lemeze, a Moving.

Amerikai sikerei után többször visszatért szülőhazájába, 2014-ben többek között Szolnokon, Kecskeméten és a Művészetek Völgyében, Kapolcson lépett fel. Két évvel ezelőtt Geszti Pétert váltva ült be a zsűrizni a magyar X-Faktorba.

2016-ban ismét Magyarországon turnézik, amelynek keretében többször is fellép a veszprémi Utcazene Fesztiválon. Elsőként szerda este, az Óváros téren lehet elcsípni 22:45-től.

A fesztivál teljes programját ide kattintva találjátok meg.

Ge. Á.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.