Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden ötödik iskolás fogyasztott már drogot

2016. május 6. 10:10 // Forrás: mti
Magyarországon az elmúlt tíz évben minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, és a drogfogyasztók egyre inkább a követhetetlenül változó összetételű szintetikus szereket használják - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.

A statisztikai hivatal kiadványában az olvasható: a Nemzeti Drog Fókuszpont 2015-ös jelentése szerint minden tizedik felnőtt és minden ötödik iskoláskorú gyermek vagy fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, leggyakrabban kannabiszt, ecstasyt vagy amfetamint. A használt szerek összetétele és az iskoláskorúak drogfogyasztása 2013-tól nagyon kedvezőtlen irányba fordult - írták. A szintetikus kannabinoidok (herbál) rövid idő leforgása alatt a második leggyakoribb pszichoaktív szerré váltak, népszerűségük az amfetaminéhoz hasonló. 2010 óta 108 új pszichoaktív szert azonosítottak, ebből 42-t 2014-ben.

Az iskolások leggyakrabban kannabiszt, gyógyszereket vagy gyógyszert és alkoholt együtt használnak kábítószerként. 1995 és 2003 között az iskolások körében a kábítószert kipróbálók aránya megnégyszereződött, a 2007-ben kezdődő kis csökkenés után pedig 2011-től újra jelentős növekedésnek indult. Ugyanekkorra a fiúk és lányok közötti korábbi jelentős különbség - amely a fiúk túlreprezentáltságát mutatta - már nem volt kimutatható.

A büntetőeljárás alternatívájaként működő elterelésen részt vevők 69 százaléka kannabiszt használt, a második helyen az amfetamin típusú stimulánsok álltak. Ez utóbbiakat a szakemberek különösen veszélyesnek tartják olcsóságuk és követhetetlenül változó összetételük miatt. Az intravénás szerhasználat átalakulását mutatja, hogy míg 2010 előtt a tűcsereprogramok kliensei fele-fele arányban használtak heroint és amfetamint, 2014-ben már a felhasznált szerek 68 százaléka új pszichoaktív szer volt.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.