Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C

Fegyelmi eljárás a veszprémi főbíró ellen

2009. március 28. 8:41 // Forrás: index.hu / MTI
Fegyelmi eljárás megindításáról döntött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Horváth György, a Veszprém Megyei Bíróság elnöke ellen.

Fazekas Sándor, az OIT elnökhelyettese a a pénteki rendkívüli ülés után elmondta: a testület áttekintette Horváth Györgynek az elmúlt napokban tett nyilatkozatait és ez alapján döntött a fegyelmi eljárásról. A testület "a felelősségrevonás szempontjából szükséges igazgatási intézkedéseket megtette". A Veszprém Megyei Bíróság elnöke a héten többek között a Magyar Hírlapnak azt nyilatkozta: "a költségvetési javakkal történt visszaélések eljárásokat vonhatnak maguk után, ezért a kormányfőt és pártját nyilván az aggasztja, hogy egy kormányváltás után felelősségre vonások következhetnek".

Horváth György szerint a kormányfő "ennek próbál elébe menni azzal, hogy a bíróságokat és ügyészségeket támadja". Az OIT nem először foglalkozott Horváth nyilatkozataival. Legutóbb múlt kedden határoztak úgy, hogy nem kezdeményeznek eljárást a megyei bírósági elnök ellen egy másik nyilatkozata miatt. Akkor arról fejtette ki a véleményét, hogy nem tartja helyénvalónak, ha a miniszterelnök arra hívja fel az állami szerveket - cégeket és hivatalokat -, hogy ne fizessenek elő az ellenzéki Magyar Hírlapra. Ezt a kormányfői felhívást a sajtószabadság elleni támadásnak minősítette. Az OIT egy február eleji ülésén Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter vetette fel, hogy a testület foglalkozzon a Veszprém Megyei Bíróság elnökének a Magyar Hírlapban tett nyilatkozatával.

Az OIT a március 3-ai ülésén úgy határozott, hogy megvárja a Horváth György által saját maga ellen kezdeményezett etikai eljárás végét, és utána dönt az ügyben. Horváth a múlt héten arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Magyar Bírói Egyesület Országos Etikai Tanácsa elmarasztalta a magatartását, mert "átlépett egy határt" a véleménynyilvánításban, azaz politikai területre "tévelyedett". A bírák pedig politikai természetű kérdésekben nem foglalhatnak állást, nem nyilváníthatnak véleményt - foglalta össze az etikai tanács határozatának lényegét az elmarasztalt elnök.

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.