Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Megújul a Balatoni Bringakör

2016. április 30. 11:48 // Forrás: mti
Megújul a Balatoni Bringakör, az első ütemben 68 kilométeren, Balatonkenese és Tihany, valamint Zamárdi és Balatonlelle között kezdődik meg a kerékpáros körút korszerűsítése 2,5 milliárd forintból.

A kerékpárutat részben a már meglévő, kijelölt szakaszok felhasználásával - egyebek mellett felújítással, szélesítéssel -, részben pedig új hálózati elemek kiépítésével teszik vonzóbbá, biztonságosabbá 2018 végéig. A kormány ezen felül 2020-ig további 1000-1500 kilométer kerékpárút megépítését tervezi. A jelenlegi uniós időszakban a pontszerű fejlesztéseket a hálózatos szemlélet váltja fel, előtérbe kerül a meglévő szakaszok összekötése, valamint a ráhordó kerékpárutak építése - tájékoztatott a szaktárca.

Szombaton elindult Magyarország egyik legnagyobb kerékpáros rendezvénye, a Balatonkör, amelyet idén 17. alkalommal rendeznek meg. A résztvevők négy távon indulhatnak, a leghosszabb, 280 kilométeres távon indulók szombat reggel hatkor rajtoltak.

A közlemény idézi Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, aki a Balatonkör 206 kilométeres távjának rajtjánál elmondta: a Balaton és térsége kifejezetten alkalmas arra, hogy Európában az ökoturizmus és aktív turizmus egyik magyarországi központja legyen. A 10-15 éve üzemelő Bringakör növekvő népszerűségét mutatja, hogy tavaly 15 százalékkal több kerékpárjegyet adtak el a balatoni személyhajó-kikötőkben.

vehir.hu
további cikkek
Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton futás Négy év után ismét elrajtol a Balaton Szupermaraton Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés. 2024. március 20. 19:52 Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak A Bakonyban még a hóvirágok, a Balatonnál már a mandulafák virágoznak Bolond időjárást hozott magával 2024: mintha a természet folyamatosan egy hónappal előrébb járna, február végén már március végét idézően pompáznak a mandulafák, édes illattal töltve meg a levegőt, míg a Bakony árnyas fái között még hóvirágok kandikálnak ki az avarból. Bolond együttállás, de ha úgy nézzük, varázslatos. 2024. március 4. 11:35 Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson szabadidősport Minden úszó sikerrel teljesítette az általa vállalt távot a téli Balaton-átúszáson Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő téli Balaton-átúszás idei megmérettetésén három plusz egy távon is elindulhattak a versenyzők. 2024. március 2. 21:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.