Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

Ezt lehet most tudni az uszodáról

2016. április 27. 16:58
A Veszprém Aréna mögött épülhet meg az új városi sportuszoda, ami egy másik régóta várt fejlesztést is magával hozhat.

Csütörtökön döntött az új uszoda helyszínéről a közgyűlés. A tavalyi lakossági konzultáció eredményeként két lehetséges terület merült fel, mindkettőre vonatkozóan elkészítették a megvalósíthatósági tanulmányt.

„Felállítottunk egy szempontrendszert, amely alkalmas a szóban forgó területek fizikai és minőségi paramétereinek összehasonlítására. Figyelembe véve az uszoda elhelyezéséhez szükséges épület méretét, azt mondhatjuk, hogy a beruházáshoz szükséges terület mindkét helyszínen rendelkezésre áll” – írták ebben.

Ezzel együtt a Veszprém Arénához közeli terület mellett több érv szólt, így az elérhető terület nagysága (6,9 hektár a belvárosi 2,8-cal szemben), a megközelíthetőség, kialakítható parkolóhelyek száma, és az is, hogy az uszoda forgalma a Jutasi úton nagyobb eséllyel zavarná a környéken lakókat. Fontos szempont volt az is, hogy a létesítményt a Veszprémen kívülről érkezők is könnyen elérjék, és a nagy tömegeket vonzó rendezvények, versenyek se okozzanak fennakadásokat a közlekedésben.

A 82-es és a 8-as út között már jelenleg is több létesítmény található: a Veszprém Aréna mellett benzinkút és bevásárlóközpontok üzemelnek itt. A rövid távú tervek között szerepel a sportuszoda megépítése, a Veszprém Aréna bővítése, és itt valósulhat meg a korábban a Tüzér utcába tervezett jégcsarnok is.

A tervezett közlekedési infrastruktúra-fejlesztésnek azok is örülni fognak, akiket az uszoda ötlete nem hozza lázba: összekötő utat létesítenek majd a nyolcas és a 82-es között (az új út két végpontja a börtön csomópontja és a nyolcas tervezett új külön szintű csomópontja lesznek).

Az új úttal megszűnhetnek a kézilabdameccsek idején tapasztalt torlódások, hiszen a sportlétesítmények parkolói végre a nyolcas főút felől is elérhetők lesznek.

Mit tudunk a leendő épületről?

A megvalósíthatósági tanulmányból számos adat kiderül. Az épület mellett és előtt 266 férőhelyes felszíni személygépkocsi parkoló alakítható ki, az öt busz várakozóhellyel együtt. Az épületben három medence lenne, (10*16m tanmedence, 52,5*25m versenymedence, és 25*25m medence). A tervben a bejárati szinthez képest a lelátók és közönségforgalmi terei az emeletre, az uszodaterek, közönségforgalmi öltözők a hátsó kerti terepszintre kerültek.

A tanmedencét és a 25x25 méteres medencét – akár külön-külön is - hangszigetelő mobilfalakkal lehet elválasztani egymástól. A tervezők a mobilfallal osztható 25x50 méteres, tízpályás versenymedence két oldalán helyezték el a 2x500 férőhelyes lelátót. A tervezők hagytak helyet arra is, ha a létesítményt egy későbbi fejlesztés során külső medencével és stranddal bővítenék.

Hosszú út áll még előttünk

Az átadásig még sok munkát kell elvégezni, és ezek a következő hónapokban még nem lesznek igazán látványosak. Októberig el kell készülnie a létesítmény pontos tervének, és a tervek szerint addig befejeződik a környezeti és közlekedési kapcsolatok végleges meghatározása, részletes költségvetés és finanszírozási terv kidolgozása, megvalósítási ütemterv, építés engedélyezési terv megrendeléséhez szükséges közbeszerzési dokumentáció elkészítése és kapacitáskihasználtsági terv elkészítése.

Az érintett területek nem önkormányzati tulajdonban vannak, azokat meg kell vásárolni. A

közel hét hektáros földterület négy ingatlanon helyezkedik el, összesen 460 millió forint értékkel bírnak.

Ebből közel 382,5 millió forintot az önkormányzat áll majd abból a négyszázmilliós támogatásból, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium erre az évre a rendelkezésre bocsátott az uszoda-projektre. A fennmaradó 77,5 millió forintot a VKSZ Zrt. fizeti ki.

A tervezés, előkészítés és engedélyeztetés várhatóan 2017. tavaszán teszi lehetővé a tényleges építkezés megkezdését. A remények szerint ez a folyamat már gyorsabban halad majd, és ettől számítva egy éven belül át is adnák az uszodát.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. ma 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. ma 10:58 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.