Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C

Majd’ félmillióért talált gazdára Marian Cozma meze

2009. március 26. 17:48
Lezárult a licitálás a 8-as számú mezre, amelyet az elhunyt kézilabdázó édesapja, Petre Cozma, valamint a csapat játékosai írtak alá.

Magukat a kezdeményezőket is meglepte a licitáló bőkezűsége – tudtuk meg Remport Csabától, a szurkolói közösség vezetőjétőt. Nem számították rá, hogy a 20 ezer forintos kikiáltási áron közzé tett mez értéke két hét alatt 462 ezer forintra fog emelkedni.

Az azonban még nem derült ki, hogy kié lett a nem mindennapi ruhadarab, de napokon belül fény derülhet a gáláns licitáló személyére.

A licitből származó bevételt a Cozma-emlékhelyre fordítja a közösség, amelyre ezen összegen kívül már 3 millió 400 ezer forint gyűlt össze. Remport elmondta, hogy – bár nagy az érdeklődés, s a közvélemény azt szeretné, hogy minél hamarabb elkészüljön a mementó – türelemmel várnak, hogy a sportoló személyiségéhez leginkább méltó emlékhely készülhessen. Az utógondozás fontosságát is hangsúlyozta a Veszprémi Kézilabda Fan Club vezetője, melyet szívügyüknek fognak tekinteni.

Az emlékhelyről továbbra is zajlanak az egyeztetések, egyelőre azonban nincs döntés a konkrét megvalósításáról. Ennek függvényében alakulhat az átadási ceremónia is, melynek időpontjára három alternatíva is van. A legközelebbi dátum Cozma születésénapja (szeptember 8.) lehet, míg egy másik elképzelés szerint a tragikus esemény évfordulóján (február 8.) hullana le a lepel a műalkotásról. Előfordulhat ugyanakkor az is, hogy a jövő évre tervezett Cozma-emléktorna alkalmával avatnák fel az emlékhelyet.
 

Zatkalik Dávid
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.