A népszerű toxikológus mindennapi függőségeinkről, kialakulásuk hátteréről beszélt szombaton a Hangvillában Az egészség útja rendezvénysorozat részeként.
Zacher szerint a függőség szót a legtöbbször tévesen használjuk, és szinte kivétel nélkül mindig negatív előjelet kapcsolunk hozzá. Pedig a függőségeink alapvetően mind valamilyen pozitív dologból, érzésből fakadnak, aminek ha nem szabunk határt, könnyen átmehet negatívba.
Zacher Gábor (Fotók: Archív)
A függőséget értelmezhetjük egyébként emléknyomként is, ami egy élmény során marad meg bennünk: kitörölni nem lehet, csak elnyomni. Hogy ez mennyire sikerül, az elsősorban a kontrollmechanizmus kérdése. Ez a kontrollmechanizmus általában a húszas éveinkre alakul ki, és ezért van az például, hogy aki kiskamaszként kezdi el a dohányzást, 50%-kal nagyobb valószínűséggel lesz nikotinfüggő egész életére, míg 21 éves kor után ennek az esélye 10%-ra csökken.
A függőségek kialakulásában persze számos tényező közrejátszhat, és számtalan csapdába belefuthatunk. Tipikus kifogás például, amivel elő szoktunk állni, hogy "én bármikor abba tudom hagyni a dohányzást/ivást/csoki evést", csak épp ez a bármikor nem jön el soha. Gyakran hozakodunk elő azzal is, hogy a szenvedélybetegségre való hajlam a génjeinkben van. Ebben van igazság (bizonyított tény például, hogy az európaiak és az ázsiaiak alkohollebontó képessége különbözik), de nem lehet mindent erre fogni.
A géneknél is fontosabb azonban a szociális minta, mivel
a szenvedélybetegségek átadása tudattalanul történik.
Ha a gyerek azt látja otthon, hogy apa és anya a veszekedés után azzal vezeti le a feszültséget, hogy rágyújt egy cigarettára, akkor ne csodálkozzunk, ha következő alkalommal ő is ezt fogja tenni – példázta a toxikológus. – Fontosak a konzekvens magatartásminták is: ha mást mutatunk a kisgyereknek, mint amit tanítunk neki, azzal nagyon könnyen összezavarhatjuk, és a végén valószínűleg a rossz megoldást választja.
Ugyanígy oda kell figyelni arra, hogy ne örökítsük át rájuk a saját frusztrációnkat, mert ez is későbbi függőségekhez vezet. Akárcsak a nehéz gyerekkor, a szülők hiánya, a beilleszkedési nehézségek, a kisebbségi érzés vagy a bűntudatkeltés. Jól tanuló gyerekeknél szokott előfordulni, hogy ha véletlenül egy rosszabb jegyet visz haza, a szülei azonnal leszidják, anélkül, hogy megkérdeznék, mi lehetett ennek az oka. A végén pedig a gyerek, hogy kijavítsa a „hibáját”, kényszeresen próbálkozni kezd és a végén teljesítményzavaros lesz. De a másik oldal sem jobb: ha egy rossz tanuló történetesen egyszer jobb jegyet visz haza, nem kap érte dicséretet. Egyszerűen hiányzik a szeretetinjekció a rendszerből. Pedig fontos lenne, hogy csak olyasmit várjunk el a gyerektől, amit mi is meg tudunk tenni.
Zacher Gábor szót ejtett a szorongásról is, mint a függőségek tipikus kiváltó okáról, amit egy példával szemléltetett. – Képzeljünk el egy fiatalt, aki épp kamaszodik, ismerkedne, de tele van görcsökkel. Mit csinál? Bedob két felest a buliban, és máris laza srácnak tűnik. Ilyenkor gyakorlatilag igazolást kap az a kijelentés, hogy az alkohol a legjobb feszültségoldó. A baj csak ott kezdődik, amikor ehhez kezd hozzászokni valaki: ez megváltoztatja a belső értékrendjét, megjelenik a tolerancia, már a hét feles sem árt meg neki, ezzel pedig elindul a függőség útján.
Jó hír, hogy a legmélyebb pontról is fel lehet jönni, csak az a kérdés, hogy szembe merünk-e nézni a függőségeinkkel, és van-e elég motivációnk, akaraterőnk?
Az addikció ugyanis olyan, mint egy kör: 360 fokban körbevesz minket, és mi nem látunk rá mindenre, de egy kívülálló igen. Ilyenkor ha ő úgymond beszól nekünk, azt teljes mértékben pozitívnak kell venni. Mert lehet, hogy amit mi tolerálhatónak tekintünk, az más szemszögből már kóros.
Ma már rengeteg függőség létezik, és gyakorlatilag mind függők vagyunk.
A klasszikus alkoholfüggőségen túl – amiben mi magyarok élen járunk: Európában a legpiásabb országnak számítunk, az alkohol évente 30 ezer halálos áldozatot követel, ha pedig nem teszünk valamit, pár év múlva 800 ezerről 1 millióra nőhet az alkoholfüggők száma – ott van a drogfüggőség, a játékszenvedély és az olyan jellemzően női függőségek is, mint a vásárlás, az étkezési zavarok, valamint a gyógyszerfüggőség. Ez utóbbi kialakulásában a lehetetlen elvárások mellett nagy szerepet játszik az is, hogy rossz a kommunikáció: konkrétan ez okolható a hashajtófüggőségért, de az is árulkodó, hogy ma kb. 70 ezer altató- és nyugtatófüggő van Magyarországon, a közbeszédben mégsem esik róla szó. De említhetjük akár a csokoholizmust, a munka-alkoholizmust, az edzés-, a sorozat-, az internet-, mobil- és számítógép-függőséget, amelyek mögött a megváltozott életkörülmények állnak, a jövőben pedig az új divatok következtében valószínűleg még bővülni fog a tárház.
Hogy ezek mennyire veszik át fölöttünk az uralmat, az persze tényleg tőlünk függ. Mert tulajdonképpen lehet függőségek és szenvedélyek nélkül élni, de alapvetően nem érdemes. A lényeg, hogy legyenek keretrendszerek, amelyeken belül kezelni tudjuk őket.
