Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Jobbik biztonságosabb Veszprémet szeretne

2016. március 31. 18:44
Forgóné Kelemen Judit szerint az érpataki modellt kellene alkalmazni a város problémás területein.

A Jobbik veszprémi önkormányzatának képviselője szerint a városvezetésnek meg kellene jelölnie azokat a neoralgikus pontokat a városban, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek közbiztonsági és bűnmegelőzési szempontból. Példaként említette a Házgyári úti volt „pokoli torony” néven ismert társasházat, valamint a Haszkovó lakótelep 18-as számú épületét, és annak környékét.

Szerinte az említett területeken a pályázati beruházás helyett az Érpatak Modellt kellene alkalmazni, amelynek lényege, hogy az önkormányzat minden támogatást megad azoknak, akik együttműködnek és betartják a szabályokat; akik azonban nem, azokat minden lehetséges módon megpróbálják rákényszeríteni erre. "A modell alapján vannak a kiilleszkedők és a beilleszkedők, amelyek közül az utóbbiakat kellene segíteni".

Forgóné Kelemen Judit a veszprémi közgyűlésen 2016 március 30-án.Forgóné Kelemen Judit a veszprémi közgyűlésen 2016 március 30-án.

Forgóné javasolta azt is, hogy határozzák meg a kiemelt figyelmet igénylő területeket a városban, és tájékoztassák a lakosságot a veszélyes üzemekről, hogy a lakosok értesüljenek a közelükben működő esetleges potenciális veszélyforrásokról.

A körzeti megbízotti iroda eredményessége szerinte nem olyan látványos, hiszen a közvetlen szomszédságukban található Haszkovó utca 18. számnál folyamatosak a problémák.

A csütörtöki közgyűlésen fogadták el a város Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Koncepcióját, mellyel kapcsolatban Forgóné Kelemen Judit által javasolt fent említett módosításokat a testület elutasította.

Ge. Á.
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.