Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
14°C

A tudományt fogja szolgálni a vörösberényi központ

2009. március 22. 16:46
Nem jártak sikerrel azok a próbálkozások, amelyek „más” kézbe szerették volna juttatni az egykori vörösberényi kolostorépületet.

Több – szerencsére sikertelen – próbálkozás is volt arra, hogy Balatonalmádi-Vörösberény egyik legértékesebb építményét, a volt kolostorépületet magánosítsák. Már az utóbbi két évtizedben több funkciója is volt, tartósnak egyik sem bizonyult. Most – úgy tűnik – méltó kezekbe kerülhet az építészetileg is kiemelkedő értékű létesítmény.

Vasárnap ugyanis megszületett az a keretmegállapodás, melynek előkészületein hosszú időn keresztül dolgoztak a szakemberek.
A közelmúltban alakult Pannon Tudományok Közhasznú Egyesület és a Megyei Közgyűlés elnökei aláírták azt a szerződést amelyben rögzítették, hogy a patinás épület az elkövetkezendő 4 évben a Pannon Tudományok Közhasznú Egyesület alkotó és székház funkcióját tölti be. Mint azt Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke elmondta, az első évben díjmentesen, majd pedig méltányos áron kapja meg a nemzetközi tudományos kutatás a létesítményt.
A Pannon Tudományok Egyesület fő célkitűzése az, hogy önálló kutatási programok koordinációját végezze el, miközben biztosítsa a megye igényeinek megfelelően az ökológiai, egészségmegőrző, oktatási-továbbképzési igényeinek ellátását is. A sokrétű kulturális, tudományos igényeket magas szinten csak sokrétű együttműködésekkel lehet biztosítani, ezért számos egyetemmel, kutatóhellyel, oktatási és gazdasági intézménnyel együttműködési szerződéseket köt az egyesület. Elsőként a Műegyetemi Természet és Sporttudományi Közhasznú Egyesülettel jött létre kapcsolat. Ez az egyesület az előkészítő tevékenységekben is számos feladatot vállalt magára és segítette a Pannon Egyesület megalakulását. A Műegyetemi Egyesület hét éve tagja a párizsi székhelyű World Academy of Biomedical Sciences and Technologies, azaz – WABT-nak. A Pannon Egyesület megalkulásakor (2008. december 22.) az első feladatok közé sorolta az elnökség a két intézmény közötti szerződéses kapcsolat kialakítását.

Március 22-én a vörösberényi „kolostorban”, mint a Pannon Tudományok Egyesület alkotó és székházában a két szervezet képviselői (dr. Zsédenyi Imre elnök, dr. Szacsky Mihály főtitkár, valamint dr. Giuseppe Tritto) aláírták együttműködési szerződésüket.

A szerződés szerint a WABT egy vezető tudás centrum, amely elsősorban a bioinformatika, a biomérnöki tudományok, a biotechnológia és a biomedicina területén működik olyan közös célokért, amelyeket az UNESCO és az ENSZ együttesen fogalmazott meg. Négy évre szóló stratégiájuk inkubátor-szerepet fogalmaz meg az új biomedicialis technológiák számára. A Pannon Tudományok Egyesülete, mint közhasznú egyesület kutatási programjai megtisztelő módon kerülnek be a WABT kutatási rendszerébe, ugyanakkor a WABT kiemelkedő oktatási, továbbképzési és kutatási feladatokra kéri fel a Pannon Egyesületet.
A fórumon résztvevő felek többek közt megegyeztek abban is, hogy a tudósokon és kutatókon kívül elősegítik mérnökök, biomérnökök, technikusok bekapcsolódását is a különféle programokba.
A veszprémi képviselők nevében dr. Rácz Jenő, a Csolnoky kórház igazgatója és a Pannon Közhasznú Egyesület elnökhelyettese elmondta, hogy megvannak az eszközeik, lehetőségeik arra, hogy a kórház kutatási helyet biztosít a több centrumban működő tudományos kutatásnak. Ezt erősítette meg Lasztovicza Jenő is, aki elmondta továbbá, hogy a megyei vezetés szorgalmazza a több tudás centrum kialakítását.
Összefoglalásképpen Zsédenyi Imre, Veszprém megye főjegyzője elmondta: az almádi-vörösberényi tudásközpont egyik lába a „Pannon Regisztráció” (ΡЯ) adatbázis lesz, mely folyamatosan gyarapszik tudományos dolgozatokkal, tanulmányokkal és adatokkal. Nagyon számítanak arra, hogy a gazdaság és a tudomány részéről kellő érdeklődés mutatkozzon a hazai innováció és tudományos munka iránt. Ennek feltételeit szeretnék Vörösberényben biztosítani
Dr. Szacsky Mihály főtitkár konkrét kutatási területről is szólt: a megye lakosságának egészségfelmérését és tanácsadását egy 20 éve folyó kutatási program eredményeképpen több országos intézet támogatásával a Pannon Tudományok Egyesülete és szerződő partnereik a jövöben Veszprém megyében szeretnék mindenki számára elérhetővé tenni és rutinszerűen alkalmazni. Kiemelt figyelmet fordít a kutató csoport az általános és középiskolai diákok szűrésére is. A Pannon Tudományok Egyesületének alkotó és székháza mindenki előtt nyitva áll, akik érdeklődnek a tudományok, ökológia, egészség, környezetvédelem, azaz az élet és természettudományok iránt. Az egyesület a (mint új szerződő partnere, a WABT) a természettudományokon kívűl a kultúra minden területén szerepet kíván vállalni. A kiemelkeledően szép és értékes kolostor épületben természetesnek tekinti az egyesület vezetése, többek között festőművészek tárlatrendezését, vagy szép nyárestéken a kamarazenei koncerteket.


 

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.