Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Emlékezzünk és emlékeztessünk!

2016. február 25. 18:37
A kommunizmus áldozatai életüket adták kortársaik és a még meg nem született generációk szabadságáért – történelmi kötelességünk tehát nekünk is megvédeni utódaink jövőjét – hangzott el este a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen csütörtökön a Megyeháza téren.

Önkormányzati képviselők és civilek emlékeztek meg a kommunista diktatúra áldozatairól február 25-én este a veszprémi Fidelitas szervezésében a Brusznyai emlékműnél.

Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes beszédében elmondta: bár ő maga is annak a generációnak a tagja, aki már nem élte át a kommunista diktatúra borzalmait, közvetve mindannyian érintettek vagyunk. „Mintegy százmillió áldozata volt a kommunizmusnak. Családi kapcsolataink révén mind ismerünk olyan kisembereket, akiket megvert, kisemmizett és menekülésre kényszerített az államhatalmi rendszer. Mindezek a tragédiák közös emlékezetünk sarokpontjai, múltunk, jelenünk és ezáltal jövőnk meghatározó emlékei. Emiatt mondhatjuk, hogy

bár a kommunizmus a 20. század diktatúrája volt, a 21. században is velünk él.”

Minden diktatúra célja, hogy megsemmisítse az érzelmeket és a méltóságot, megtörje az élő generáció mellett a még meg sem születetteket is. Ilyen körülmények között mutatkozik meg az igazi nagyság, a hősök, mint például Brusznyai Árpád. Igazi példakép ő mindannyiunk számára, aki az ország jövőjét védte minden eszközzel. Aktív résztvevője volt az ellenforradalomnak, fellépett a diktatúra ellen, de soha nem feledte el, hogy a legfőbb érték az emberi élet, ezzel pedig sokakat megmentett a biztos haláltól. Önmaga életét áldozta mások és az ország jövőjéért is.

„Az Alaptörvényben megfogalmazott hitvallásunk szerint büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, függetlenségéért küzdő hősökre. Mindent feláldoztak értünk, az akkor még meg sem született generációkért.

Egy módon tudjuk csak meghálálni ezt az áldozatot: ha nem engedjük meg, hogy tetteik feledésbe merüljenek, és visszatérjen mindaz, ami ellen küzdöttek”

- hangsúlyozta.

„A szabadság ugyanis rendkívül törékeny, folyamatosan harcolni kell érte. Nem tékozolhatjuk el mindazt, amiért elődeink küzdöttek: apáink azt a lehetőséget és feladatot hagyták ránk, hogy tegyünk unokáinkért. Ez a ma feladata: emlékezzünk és emlékeztessünk.”

A beszéd után a résztvevők elhelyezték az emlékezés mécseseit a Brusznyai emlékműnél.

Az eseményen közreműködött Hatás Andrea színművész.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.