Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az LMP továbbra is helyi közoktatási kerekasztalt javasol

2016. február 23. 11:12
A túlzott központosítás ellensúlyaként hoznák létre. A közoktatást az önkormányzatnak helyi közügyként kellene kezelni - mondta Gerstmár Ferenc kedd délelőtt Veszprémben. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

„Az elmúlt években a Fidesz-KDNP az összeomlás szélére kormányozta az oktatási rendszerünket. Elvett évi 200 milliárd forintot az iskolarendszer működtetéséből, szélsőségesen centralizálta a fenntartást, megszüntette a szereplők beleszólását az oktatásba” - mondta kockás ingben Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati képviselője a Klik irodája előtt tartott keddi sajtótájékoztatón.

A politikus először 2013 áprilisában indítványozta a települési oktatási kerekasztal megalakítását. A kezdeményezés alapgondolata az volt, hogy az önkormányzatnak továbbra is elsődlegesen helyi közügyként kell kezelnie a közoktatási ágazatot. Ennek érdekében a fenntartói és működtetői döntések előkészítésébe a kerekasztal bevonná a fenntartó és a működtető állami és önkormányzati szervezetek képviselőit, az intézményvezetőket, a pedagógusok, a köznevelési intézmények alkalmazottainak képviselőit, a szakszervezeteket, a civil szervezetek, valamint a szülők és diákok képviselőit is. A közgyűlés többsége a témát nem kívánta napirendre tűzni.

Gerstmárnak annyit már sikerült elérnie, hogy a 2015. évi I. féléves munkatervbe bekerüljön a közoktatási kerekasztal megalakítása, ám amikor a munkaterv szerint sor került volna a tárgyalásra, elmaradt a napirend. A polgármesteri indoklás szerint többek közt azért, mert jól működő rendszer alakult ki, és a Klik tankerületi igazgatója sem javasolta a fórum létrehozását.

A politikus a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csütörtöki közgyűlésen interpellációban fogja feltenni a kérdéseket: Porga Gyula továbbra is úgy látja-e, hogy jól működik a rendszer? Továbbra sem látja indokoltnak a kerekasztal létrehozását?

A csütörtöki közgyűlésről a vehir.hu élőben közvetít.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Győzelmet hirdettek Szerbiában az egyetemisták közélet Győzelmet hirdettek Szerbiában az egyetemisták Győzelmet hirdetett az Egyetemista Lista - Az egyetemisták győznek elnevezésű lista a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson. Radomir Saicic, a lista képviselőjelöltje vasárnap esti belgrádi sajtótájékoztatóján megköszönte a választópolgárok támogatását, és arra szólította fel híveiket, hogy békésen és méltóságteljesen ünnepeljék a győzelmet. 2026. október 26. 8:13 Már a dobogón a Lovassy: a veszprémi gimnázium az ország harmadik legjobbja a HVG rangsorában közélet Már a dobogón a Lovassy: a veszprémi gimnázium az ország harmadik legjobbja a HVG rangsorában A HVG legfrissebb középiskolai rangsorában a veszprémi Lovassy László Gimnázium a kiemelkedő harmadik helyet szerezte meg az országos mezőnyben. Ezzel a teljesítménnyel az intézmény egyúttal megőrizte vezető pozícióját a fővároson kívüli iskolák között. 2026. október 24. 10:24 Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt közélet Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt A brüsszeli uniós csúcstalálkozó keretében tartotta meg első hivatalos, kétoldalú tárgyalását Magyar Péter magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A pénteki egyeztetésen a gazdasági együttműködésről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és az orosz-ukrán háborúról is szó esett. Az ukrán államfő lehetségesnek nevezte, hogy részt vesz az október 23-i budapesti állami ünnepségen. 2026. október 16. 16:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.