Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

Azonnali intézkedésekről döntött a kerekasztal

2016. február 9. 12:27 // Forrás: mti
Átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az intézményvezetők a gazdálkodásukat segítő kártyát - a többi között ezekről az azonnali intézkedésekről állapodtak meg a köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: az azonnali megoldást igénylő területek között határozták meg a jövedelemelmaradások rendezését, a nyugdíjas korúak foglalkoztatását. Megerősítette, hogy a tanfelügyeleti intézményi önértékelési folyamat lerövidül.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta: elégedetten állnak fel a tárgyalóasztaltól, minden téma, amit hallhattak, olvashattak az elmúlt időszakban, előkerült. Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója úgy értékelt: a megbeszélés elérte eredményét.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a megbeszélés legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy a "legkényesebb kérdésben sem hangzott el az, hogy nem".

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.