Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán: nem szabad visszatérni a 2010 előtti oktatási rendszerhez

2016. február 5. 10:23 // Forrás: mti
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány jó irányba indult el az oktatásban. A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az oktatási vitákról szólva a kormányfő kifejtette: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak. A felelősséggel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem merné sem azt állítani, hogy a pedagógusok munkája lett rosszabb, sem azt, hogy a gyerekek butábban születnének, mint korábban, és azt sem, hogy a szülők kevésbé látnák el kötelességeiket.

A lényeg az, hogy "oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk. (...) Mindenképpen változtatni kellett. Szerintem jó irányba indultunk el" - mondta, hangsúlyozva, hogy az oktatási vita középpontjában a gyermeknek kell állnia. A kabinet a nyílt kormányzás híve, mindenki véleményére kíváncsi, és nagy reményeket fűz a Nemzeti Pedagógus Karhoz, amelyet azért hoztak létre, hogy az oktatás belső szakmai kérdéseit pártpolitikától mentesen meg lehessen vitatni - közölte, hozzátéve, hogy érti a pedagógusok szakmai felvetéseit, azokat meg is fogják vitatni. Megjegyezte, a folyamatos párbeszédnek, az oktatási kerekasztalnak van és lesz értelme a jövőben is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az életpályák és a béremelések végrehajtásakor első helyre tették a pedagógusokat, amivel a társadalom is egyetértett. Az ágazat forrásbővüléséről elmondta: fejlesztési oldalon 450 milliárd forint, béroldalon pedig körülbelül 230 milliárd forint érkezett az oktatásba az elmúlt időszakban. A szakképzésről szólva leszögezte: "nem az a fontos, hogy a gyermek papírt kapjon, hanem az, hogy használható tudást". A kormányfő szerint a szakképzés elindult ebbe az irányba.

Nem Orbán volt az egyetlen, aki az elmúlt napokban kommentálta az oktatás helyzetét.

Az MSZP szerint a pedagógusok a jelenlegi, 2016-os közoktatási állapotok ellen tüntetnek, és a Fidesz által létrehozott Klik, valamint az általa képviselt államosított oktatási rendszer az, ami megbukott. Az MSZP azt írta: Lázár János eltévesztette a naptárat, amikor a lázadó pedagógusok követeléseire úgy reagált, hogy "a 2010 előtti oktatási rendszer megbukott, ezért annak visszaállítására nincs lehetőség." A szocialisták felhívják Lázár János figyelmét, hogy a korszerű magyar oktatás legnagyobb akadálya ma a Fidesz-kormány. Jelenleg minden mutató arról árulkodik, hogy a magyar közoktatás színvonala drámai mértékben romlik. Az MSZP csak olyan intézkedést támogat, ami emeli a magyar oktatás színvonalát. Jelenleg ezt a törekvést a Fidesz-kormány ellen lázadó pedagógusok képviselik.

Az LMP szerint a kormány előre kitervelt módon "ellopta az oktatási reformot", ezért az ellenzéki párt hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt több oktatási háttérszervezet ügyében is feljelentést tesz. Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet kizárólag azért vezetett be "ostoba tantervet, adminisztrációs terheket és minősítési rendszert", hogy ellophassa az azok elkészítése után felvehető uniós forrásokat. "Az idióta tankönyveket és oktatási programokat" pedig azért kell használni, mert különben az EU visszakérné a támogatást - fűzte hozzá.

Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint pártpolitikai indíttatástól mentes, a szakmai szempontokat előtérbe helyező vitára van szükség az oktatásban. Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jövő keddre összehívja az Országgyűlés általa elnökölt kulturális bizottságának ülését, ahol tervei szerint meghallgatják Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárt, valamint a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóját és közalkalmazotti tanácsának elnökét. Az ellenzéki politikus kiemelte, az oktatási viták középpontjában a gyerekeknek kell állniuk, nem Orbán Viktornak, Balog Zoltánnak vagy Klebelsberg Kuno oktatáspolitikája megítélésének. A kormány működésképtelenné tette az oktatási rendszert - mondta -, elsődleges problémaként említve meg a diákok és a pedagógusok túlterheltségét. Elfogadhatatlan, hogy már az alsósoknak rendszeresen hét órájuk van - jelentette ki a tananyag csökkentését sürgetve.

vehir.hu
további cikkek
Győzelmet hirdettek Szerbiában az egyetemisták közélet Győzelmet hirdettek Szerbiában az egyetemisták Győzelmet hirdetett az Egyetemista Lista - Az egyetemisták győznek elnevezésű lista a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson. Radomir Saicic, a lista képviselőjelöltje vasárnap esti belgrádi sajtótájékoztatóján megköszönte a választópolgárok támogatását, és arra szólította fel híveiket, hogy békésen és méltóságteljesen ünnepeljék a győzelmet. 2026. október 26. 8:13 Már a dobogón a Lovassy: a veszprémi gimnázium az ország harmadik legjobbja a HVG rangsorában közélet Már a dobogón a Lovassy: a veszprémi gimnázium az ország harmadik legjobbja a HVG rangsorában A HVG legfrissebb középiskolai rangsorában a veszprémi Lovassy László Gimnázium a kiemelkedő harmadik helyet szerezte meg az országos mezőnyben. Ezzel a teljesítménnyel az intézmény egyúttal megőrizte vezető pozícióját a fővároson kívüli iskolák között. 2026. október 24. 10:24 Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt közélet Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt A brüsszeli uniós csúcstalálkozó keretében tartotta meg első hivatalos, kétoldalú tárgyalását Magyar Péter magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A pénteki egyeztetésen a gazdasági együttműködésről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és az orosz-ukrán háborúról is szó esett. Az ukrán államfő lehetségesnek nevezte, hogy részt vesz az október 23-i budapesti állami ünnepségen. 2026. október 16. 16:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.