Az ünnepségen Katanics Sándor országgyűlési képviselő helybéliként vett részt, beszédében elődeink összetartását kiemelve:
- Eleink, akikre ma is hálás szívvel emlékezünk vissza, igazán nagyszerűt cselekedtek! A hazáért, a szabadságért egyszerre és együtt mozdultak, győzelmet győzelemre halmoztak, és amikor a hatalmas túlerővel szemben vesztettek és letették a fegyvert, számunkra akkor is a „győztesek” voltak – mondta a városatya. 1849. augusztus 13-án a cári orosz seregekkel szemben látszólag ugyan alulmaradtak a szabadságharc honvédei és tábornokai, de mi az utódok már tudjuk nagyon is jól, hogy győztek akkor is.
- Győztek hisz nem voltak hiábavalóak a súlyos véráldozatok. A megtorlás hosszú évei után a kiegyezéssel eljöttek a várva várt, és 48-ban megálmodott változások. Nemzetünk küzdeni tudása, szabadságszeretete világszerte vált példaértékűvé!
161 évvel ezelőtt, nagyapáink, nagyapáinak nagyapjai korában olyan dolgok történtek, amire ma is büszkén emlékezünk. S bár még telefon, rádió és tv sem volt és a pár napos újság is nagy kincsnek számított, s nem gyors autókkal utaztak az emberek, hanem jobb esetben postakocsival, gyors vágtájú lovakkal, de a szegényebbek csak gyalogszerrel közlekedtek, a forradalom híre mégis gyorsan terjedt.
Bizony csoda volt az, ahogyan március 15-ének reggelén a zuhogó esőben alig egy-két tucat lelkes fiatal végigjárva pest utcáit délutánra a 12 pont többszöri felolvasásával és a Nemzeti dal elszavalásával több ezres tömeget maga mögött tudva érkezett a helytartótanács elé.
S csoda volt az is, ahogyan az Európa-szerte kitörő és gyorsan elhaló forradalmakkal szemben hazánkban másfél éven keresztül kitartott és újra és újra megújuló erővel küzdeni tudott az egész nemzet a szabadságért, a független hazáért. Csoda volt, ahogy nemzetiségiek egész sora, bátor idegenlégiósok álltak a honvédeink mellé és közé, s ahogy nők bújtak férfiruhába és harcoltak együtt a legádázabb és legvéresebb csatákban a férfiakkal együtt közös célokért - hangzott el.
- Ma rájuk emlékezünk büszkén, emelt fővel - folytatta. - Ma gyermekeinknek ezekről a régmúlt és szép időkről, nemzetünk büszkeségeiről mesélünk örömmel, s az egykor élt hősöket példaként hálás szívvel állítjuk eléjük. S nemcsak a férfiakat, Petőfit, Jókait, Irinyit, Kossuthot, Széchenyit, Deákot, Batthyányt vagy éppen Klapka Györgyöt, esetleg Gábor Áront állítjuk gyermekeink elé példaként, hanem a szabadságharc férfiruhába öltöző hősnőit is megemlítjük. Például Bányai Júliát, aki a szabadságharc kitörése után férje nevén és férfiruhában jelentkezett a honvédseregbe, ahol kezdetben, mint közlegény állt a haza szolgálatába. Az erdélyi harcokban csakhamar jelét adta csodálatos bátorságának, merészségét, férfias elszántságát becsülték bajtársai. Bem tábornok is elismeréssel adózott katonai bátorságának. Hamarosan a 27. honvédzászlóalj főhadnagyaként, majd századosaként vett részt a harcokban. Harcolt Gyulafehérvárnál, Zsibón, Dévánál. Mint tiszt Kolozsvárnál fedezte a magyar sereg visszavonulását. A harcokban azonban nemcsak fegyverrel vett részt, hanem az osztrák és az orosz hadseregnél gyakran kémkedett is. Különösen az orosz katonák között vette nagy hasznát tökéletes francia nyelvtudásának, akiket mint párizsi táncosnő kápráztatott el. Gyakran szappanos embernek, vagy fuvarosnak öltözve járt az ellenség nyomában. Élete legboldogabb korszakának mondta, amikor Bem tábornok katonai kitüntetést tűzött a mellére, mert fontos híreket hozott az ellenség hadállásairól – mondta Katanics Sándor, majd Markó Béla 2002-ben elhangzott ünnepi beszédéből idézve rámutatott: azért olyan csodálatos ma is a szabadságharc emléke, mert akkor nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is sikerült megvalósítani a magyar nemzet egységét. Akkor minden magyar szolidáris volt minden magyarral, még akkor is, ha nem mindenben értettek egyet. Ha lehetett akkor egységesen cselekedni, lehet ma is. Más eszközökkel ugyan, de hasonló célokért kell együtt küzdenünk ma is: szabadságért, egyenlőségért, testvériségért. Nem egyik vagy másik magyaré március 15-e, hanem mindannyiunké!
A megemlékezés a Ficánka tagóvoda csemetéinek műsorával folytatódott – akik felnőttes fegyelemmel álltak helyt az ítéletidő ellenére – majd Jakab Éva korabeli katonaénekekkel idézte meg a szabadságharc keserédes hangulatát.
