Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lássunk tisztán a környezet helyzetéről!

2015. december 14. 13:54
A csütörtöki közmeghallgatás egyik témája lesz Veszprém környezeti helyzete - erről beszélt mai sajtótájékoztatóján a párt önkormányzati képviselője, Gerstmár Ferenc.

A közmeghallgatásra készített anyag pozitív összképet tár az érdeklődők elé, az LMP veszprémi csoportja szerint azonban érdemes legalább néhány évek óta orvosolatlan hiányra, vagy az utóbbi időben elkövetetett hibára felhívni a figyelmet. Ezúttal kifejezetten a zöldterületek, illetve a kikapcsolódást nyújtó területek állapotára fókuszált.

"A belváros rehabilitáció során csökkent a minőségi zöldfelület nagysága a felújítás előtti állapothoz képest. Annak ellenére történt így, hogy az ellenkezőjét ígérték. Van olyan szakértő, aki szerint épp azokat a fákat vágták ki, amelyeket védeni kellett volna. Az újonnan telepített fácskák pedig szemmel láthatóan szenvednek a dolomittalajon a nem elég körültekintő elültetés miatt. A szürke beton és térkő vált a Kossuth utca és környéke jellemzőjévé" - fogalmazott a képviselő.

A Jutasi úti lakótelepen a Kálvin János park jó példa arra, hogy ha valahol ötletesen foglalkozunk a környezet rendbetételével, akkor ott igen hamar megjelennek az emberek. Hasonló fejlesztés szükséges a lakótelep többi részén. Például a volt bmx pályán és környékén, amely jelentős zöldterülete a városrésznek, vagy a Barátság parkban, ahol jelenleg alig van világítás és leszámítva a játszóteret, a terület elhanyagolt és üres - mondta Gerstmár.

A kutyasétáltató területek és a kutyaürülék gyűjtő edények hiánya nagyban hozzájárul ahhoz a nem túl szívderítő állapothoz, ami a városban tapasztalható. Sokan panaszkodnak ugyanis, hogy a kutyások a játszóterek környékén jelennek meg, mert nincs máshol megfelelő területük, ez viszont egészségügyi veszélyeket hordoz magában. Indokolt tehát a fejlesztés ezen a téren is.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.