Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meghalt Helmut Schmidt volt német kancellár

2015. november 10. 15:45

Életének 96. évében, kedden elhunyt Helmut Schmidt volt német kancellár - közölte a szociáldemokrata párt (SPD) politikusának orvosa a dpa német hírügynökséggel.

A 96 éves volt kancellár állapota vasárnap este óta "folyamatosan, drámai mértékben" romlott - mondta Heiner Greten. Helmut Schmidt azóta többnyire nem volt eszméleténél és magas láza volt. Családja kívánságára nem szállították kórházba, hamburgi otthonában ápolták.

Helmut Schmidt szeptember elején érelzáródás miatt kórházba került, jobb lábából vérrögöt távolítottak el. Lábának vérellátása nem állt helyre, utókezelésre szorult, az utóbbi napokban pedig ismeretlen eredetű fertőzést mutattak ki nála. Orvosa szerint szervezetének ellenálló képessége igen csekély volt, felgyógyulására nem lehetett számítani.

Környezetéből származó információk szerint a szeptemberi műtét óta több alkalommal vissza kellett térnie a kórházba, vértranszfúziót kapott és beültettek szervezetébe egy úgynevezett portot, amelyen keresztül ellátták folyadékkal és gyógyszerekkel, főleg a megműtött lábában jelentkező fájdalom csillapítását szolgáló szerekkel. Egy barátja a Bild című lapnak azt mondta, hogy a volt kancellár "nem akarta már ezt az egészet, mintha elhagyta volna az életkedve". Egy ideje a cigarettázással is felhagyott, holott 80 éven keresztül erős dohányos volt.

Helmut Schmidt a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa és tekintélyes publicista, az egyik legbefolyásosabb véleményformáló Németországban. 1974-től 1982-ig volt a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, de 1987-ig parlamenti képviselőként a politika első vonalában maradt. A higgadt és megállapodásra törekvő, de következetes szociáldemokrata politika megtestesítőjeként tartják számon. Egyik sokat idézett mondása, hogy "akinek víziói vannak, menjen orvoshoz". Nevezték már a kompromisszumok mesterének és minden európai viták közvetítőjének is.

Publicisztikai tevékenységét a kancellári munka befejezése után kezdte el a liberális szellemiségű Die Zeitnél. 1987-től a hetilap főállású újságírója, 1983-tól pedig a lap szerkesztőbizottsági tagja, társkiadója. Írásai révén a pártok fölött álló, csak a közjót szem előtt tartó erkölcsi tekintélyt tisztelik benne. 2008-ban magyarul is megjelent könyvében, a Nyugállományban (Ausser Dienst) az emberiség jövőjét, a várható politikai-gazdasági trendeket, a civilizációt fenyegető veszélyeket elemzi.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.